Lyme-kórral küzd Justin Timberlake
Az énekes szerint a betegség mentálisan és fizikailag is nagyon legyengítette, és ez magyarázza a gyengébb teljesítményét is a koncertjein.
5 augusztusi mozipremier, amit nem érdemes kihagyni
A nyár utolsó hónapja a fesztiválokról, az utazásról és a szabadtéri programokról szól – de néha érdemes behúzódni egy hűvös moziterembe, mert érkezik pár olyan film, amit kár lenne kihagyni. Egy klasszikus vígjáték új köntösben elevenedik meg, de két feszült thriller és meglepetésre egy új magyar mese is érkezik.
Megérkeztek a Csupasz pisztoly reboot első kritikái, olvadoznak az ítészek
Korábban az év vígjátékaként harangozták be Akiva Schaffer augusztusban itthon is megjelenő filmjét, és bár ez a titulus cseppet talán túlzó, a kritikusok ezúttal nem bizonyultak szőrösszívűnek.
28 évvel később: Emlékmű a halálnak
Danny Boyle és Alex Garland párosa több mint 2 évtized után visszatért az általuk 2002-ben megálmodott, dühkórvírus által feldúlt világba. A zombifilm (a klasszikus értelemben nem zombik; valójában csak dühvírusos emberek) műfaját felfrissítő, hamar kultikussá váló 28 nappal később és a Juan Carlos Fresnadillo rendezésében korrekt iparosmunkának te
Fesztiválozz, mintha lenne holnap – Összefoglaló a 34. Művészetek Völgye eseményeiről
Idén folyamatosan rendkívül magas látogatottsággal futott a Művészetek Völgye. Ez főleg az esti közlekedésben okozott komolyabb fennakadásokat.
Viszlát, kövér lány, Rebel Wilson többé nem kér a sztereotipizált szerepekből: a Násznaposok filmben poénjai talán maradtak, de ő már nem a régi
A Tökéletes hang-filmek sztárjának akció-vígjátéka azoknak a Bff-eknek szól, akik már gyerekkoruk óta kitartanak egymás mellett. Szóval, már tudod, kivel kell megnézned!
Páratlan zenei eseménnyel jön októberben a Budapest Park
Már most szólunk, hogy október 1-jére ne csinálj esti programot, ezen a szerdai napon ugyanis a Budapest Parkban lesz a helyed, ha nyitott vagy a különleges zenei élményekre. A főváros egyik legnépszerűbb szabadtéri szórakozóhelyének színpadán egyszerre szólalnak meg a jövő és a jelen hangjai.
Megérkezett az előzetes az Oscar-díjas Deák Kristóf új filmjéhez
Megjelent Deák Kristóf Oscar-díjas rendező új, független nagyjátékfilmjének első hivatalos előzetese. Az Egykutya októberben debütál a hazai mozikban.
Annyira túltolta a viccelődést Emilio a Hal a tortánban, hogy Singh Viki sírva fakadt
Singh Viki nemrégiben új házba költözött, messzebb a főváros zajától, s kialakította a saját kis vidéki életét. Kertes házában a Hal a tortán szereplőit is megvendégelte, köztük Emiliót, aki poénkodni kezdett az énekesnő desszertjén, amiért azt flamingós bögrében szolgálta fel. Nem hagyta abba a beszólogatást, így végül Viki teljesen kiborult.
Haragszom Gaimanre, hogy elvette tőlem Gaimant – Milyen most megnézni a Sandman új évadát?
"Sokáig be voltam fagyva, hogy mit kezdjek ezzel. A könyveihez nem nyúltam, és – nevezzük nevén – gyászoltam. Aztán most kijött a Sandman, ami kész tények és döntés elé állított, hogy végiggondoljam, hogyan is vagyok ezzel az üggyel, Neil Gaimannel, és úgy általában a morálisan elbukó írókkal, művészekkel. Itt és most három dologra jutottam."
Bochkor Gábor mostantól úgy él, mint egy spanyol: ezt eszi, ezt issza
A veterán rádiós annyira jól alkalmazkodott a spanyol életvitelhez, hogy új szokást vezet be a mindennapjaiba.