Összeesett a forgatáson, meghalt az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Meghalt Diego Borella, a Netflix Emily Párizsban című sorozatának 47 éves rendezőasszisztense, miután az 5. évad forgatása közben Velencében összeesett – írja a Variety.
Jason Isaacs áradozik a Harry Potter-sorozat Lucius Malfoyáról
Amióta kiderült, hogy kik alakítják a legfőbb karaktereket a 2027-ben érkező Harry Potter-sorozatban, szinte minden egyes héten sikerül megszólaltatni egy-egy, az eredeti mozifilmekben szereplő színészt a széria kapcsán. Legutóbb a Lucius Malfoyként ismert Jason Isaacs nyilatkozott: ő úgy tudja, friss utódja, Johnny Flynn egészen más irányból közel
6 filmpremier a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválról, ami miatt máris tűkön ülünk
Idén is visszatér a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál, amelyet augusztus 27. és szeptember 9. között rendeznek meg. Bár a program még nem indult el, már most látszik, hogy izgalmas premierekre számíthatunk – mutatunk néhány filmet, amire érdemes lesz figyelni.
5+1 izgalmasnak ígérkező magyar mozifilm 2025 hátralevő részéből, amit ne tévessz szem elől
Felsoroljuk a 2025 második felében debütáló, feltehetően széles tömegeket megmozgató magyar mozifilmeket.
Egy este, amikor minden csoda valóra válhatott
A Regőczi Alapítvány támogatottjai számára varázslatos élményt nyújtott az Alice Csodaországban előadás a Margitszigeti Színházban.
Baranyi László a feleségéről: "Tíz évet vártam rá, mire az enyém lett"
A 98 éves színész, Baranyi László azt mondja, 87 éves felesége hozzá képest még fiatal. 60 éve vannak együtt.
Zenék a nagyvilágból – Bardentreffen 2025 – világzenéről szubjektíven
Ha nyár, akkor fesztiválszezon, és szerte az országban különféle tematikára felépített többnapos rendezvények várják az érdeklődőket. Nincs ez másként az országhatárainkon túl sem,
Határátlépések – Kortárs ősbemutatóra készül a soproni teátrum
Megtartották Bajnai Zsolt Határátlépések című kortárs darabjának olvasópróbáját a Soproni Petőfi Színházban. A hazai ősbemutató premierje szeptember 20-án lesz a nagyszínpadon. A művet Pányik Tamás, a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős, rendező szakos hallgathatója állítja színpadra.