Nem gondolnád, de ebben a mátrai faluban a házakat szó szerint a sziklába vájták
A Mátra keleti peremén, a Tarna völgyének kiszélesedésében fekszik Sirok, ahol a magyar történelem egy kevésbé ismert oldalát ismerhetjük meg. A település neve is beszédes: a szláv eredetű „széles” kifejezés a völgy tágasabb részére utal. Elsőre csendes falunak tűnik, de ahogy közelebb érünk, hamar kirajzolódik, hogy a természet és az emberi sorsok
Anne Hathaway levágatta a haját, zseniálisan áll neki az új frizurája
Anne Hathaway megelégelte hosszú tincseit és egy teljesen új fazonra váltott: frufrut vágatott magának. Megújult külsejéért, amit Az ördög Pradát visel 2 premierjén villantott meg, odáig vannak a rajongók.
"Mi lett azzal a furcsa menyasszonnyal?"
Közéleti versek a Telexen! Három magyar szerzőt kértünk fel, hogy a költészet napja alkalmából írjanak verset a hazai közéletre reagálva. Másodikként Tóth Krisztina alkotását közöljük.
A Telihold Színház három évtized után ismét működik
Egy mérnök és egy operaigazgató különleges együttműködésének öröksége.
A Fehér Ház szerint George Clooney háborús bűnöket követ el a filmvásznon
Szópárbaj indult, miután a színész keményen bírálta Donald Trumpot.
Csobot Adél szerint Istenes Bence az ízig-vérig férfi: "Királylány lettem mellette"
Az énekesnő egy interjúban beszélt arról, hogyan formálta személyiségét a műsorvezetővel való kapcsolata. Ő volt az első komoly párja a felnőtté válás útján.
Április 9-én sorsfordító kozmikus ajándék vár négy csillagjegyre
Készüljenek fel, mert 2026. április 9-én valami igazán különleges történik az égen! A Mars, a cselekvés és az energia bolygója belép a tüzes Kos jegyébe, és ezzel olyan kozmikus ajándékot hoz, amely négy állatövjegy szülöttei számára sorsfordító lehet. Ez a nap nemcsak az asztrológia szerelmeseinek lesz izgalmas, hanem mindenkinek, aki hisz abban,
Aubrey Plaza gyermeket vár
Férje halála után egy évvel derült ki a nagy hír.
Mellőzöttség és méltatlan bánásmód, Szabó Zsófi őszintén az Rtl-es évekről: "Azt mondták, én vagyok a Ner-es trófea"
Éveken át háttérbe szorítva, mellőzöttnek érezte magát Szabó Zsófi az RTL-nél töltött időszaka alatt, így 2024-ben, egy teljes évtized után végül a visszatérés mellett döntött, és újra a TV2 csapatához csatlakozott. A műsorvezető sokáig hallgatott a váltás valódi okairól, most azonban megtörte a csendet: állítása szerint korábbi vezetői inkább poli
Nemes László következő filmje bekerült a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjába
A 2015-ös Saul fia óta most először tér vissza a magyar rendező a legfontosabb nemzetközi filmfesztiválra.
Majka elárulta, miért nem lép fel a Rendszerbontó Nagykoncerten
Nem a Puzsér Róberttel való kapcsolata az oka.








