Heidi Klum arcpirító dekoltázsa láttán elakad a szavad, fűzős estélyiben tarolt Cannes-ban
Heidi Klum az idei cannes-i filmfesztiválon már jó néhány káprázatos ruhakölteményt felvonultatott. Az eddigi legdrámaibb kreációját azonban kétségtelenül a Chopard eseményén, a fesztiválhoz kapcsolódó amfAR gálán viselte.
Kálomista Gábor távozik a Megafilm éléről
A producer cannes-i útjáról hazatérve hozta meg a döntést.
"Hiába mondják, hogy politikai alapon senkit nem üldöznek, én nem így érzem" – Kálomista Gábor visszavonul a filmezéstől
Az Elk*rtuk producere azt mondta: ő még abba a Fideszbe került be, ahol a kritika kritika volt, nem árulás.
6 izgalmas Netflix-premier, ami nem hiányozhat a hétvégédből
A május 18-i héten több egészen különböző hangulatú újdonság érkezik a Netflixre. Van köztük sztárszereposztású vígjáték, személyes hangvételű popzenei dokumentumsorozat, focis portré, felnőtteknek szóló animáció és egy különös sci-fi is, amelyben egy idillinek tűnő nyugdíjas közösség mindennapjait földönkívüli fenyegetés forgatja fel.
A szicíliai falu, amelynek sorsát örökre megváltoztatta A Keresztapa
Ha Savocáról eddig nem is láttunk képeket, a szicíliai falu látványa mégis ismerős lehet: Francis Ford Coppola és stábja ugyanis itt forgatta A Keresztapa több emlékezetes jelenetét. A kultfilm pedig azóta is meghatározza a mesébe illő település mindennapjait.
Nyári horoszkóp 2026: ritka égi események forgathatják fel a nyarat
Teljes napfogyatkozás, hullócsillagok és erős bolygóváltások formálhatják a 2026-os nyarat. Az asztrológia szerint ez az időszak sok ember életében hozhat felismeréseket, lezárásokat és új kezdeteket – három csillagjegy számára pedig különösen intenzív fordulatokat tartogathat.
Az új Heti Hetes 7 fő bűne
Hiába vártuk, hogy a Heti Hetes szárnyalni kezd. Ehelyett egyre több ponton válik hétről-hétre kellemetlenebbé. Kritika.
A Resident Evil új kedvcsinálójában maga Zach Cregger nyugtatgatja a játékok rajongóit
Zach Cregger a Barbár és a Fegyverek után jelenleg a horror csodagyereke, épp ezért rendesen derült az arcunk, amikor megtudtuk, hogy emberünk készítheti el a népszerű videójáték-franchise, a Resident Evil legújabb filmváltozatát.
Férjeik is ámulva figyelik Lékai-Kiss Ramónát és Ördög Nórát: ez lenne a titkuk?
Lékai-Kiss Ramóna és Ördög Nóra együtt vezetik idén a Megasztár kilencedik évadát, és amikor ezt megtudták, örömükben elsírták magukat. Merthogy ők ketten tényleg jóban vannak. Férjeikkel kiegészülve négyesben is összejárnak.
Sherlock Holmes-regények jeleneteinek újrajátszásával ünneplik a fiktív detektív alakját
Május 22-én ünneplik a Nemzetközi Sherlock Holmes-napot. A Sherlock Holmes Társaság londoni tagjai Svájcban, a Reichenbach-vízesésnél játsszák újra a detektívregények egyik leghíresebb jelenetét.
Kis Grófo visszafizette az 5 millió forintos támogatását a Nemzeti Kulturális Alapnak - volt, aki több mint egymilliárdot adott vissza
Zömében közelebbről meg nem nevezett kulturális és közösségépítő programokra kaptak pénzt a Nemzeti Kulturális Alaptól (NKA) azok a szervezetek, amelyek az Index információi szerint – részben vagy egészben – visszafizették a támogatást. A portál a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelőtől (NKTK) közérdekűadat-igénylést nyújtott be, és az ennek kapcsán








