Pazar helyen vakációzik Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka, most azonnal cserélnénk velük!
Kemény szezont tudhat maga mögött a Liverpool és Szoboszlai Dominik is, így van mit kipihennie a focistának. Nem is volt rest, és álomszép helyre utazott nyaralni feleségével, Buzsik Borkával.
Ha a magyar írókon múlna, Curaçao és Norvégia játszaná a vb-döntőt idén
Vállalja-e az éjszakázást a meccsek miatt Dragomán György? Melyik az a keret, aminek a legnagyobb erőssége a szövetségi kapitány? És mi az a mondat, amit Hrabal is írhatott volna Esterházy helyett? Írókkal és költőkkel latolgattuk a futball-világbajnokság esélyeit.
Régészeti leletekből ismerték, most élve is lefotózták a világ legritkább rókáját
Több mint húsz éven keresztül senki sem észlelte bizonyítottan azt az apró rókát, amely állítólag kizárólag a mexikói Cozumel szigetén él. A kutatóknak most először sikerült fotót készíteniük a ritka állatról, amelyet korábban főként régi beszámolók és régészeti maradványok alapján ismertek.
Kiss Kriszta már nem beszél Stohl Andrással, és egy szakításon is túl van, amióta szétváltak útjaik
Kiss Kriszta, A Nagy Ő győztese a Story magazinnak adott interjúban elmondta, a történtek ellenére már nyitott egy új románcra, és a szakításuk óta egyébként is ostromolják a férfiak. Csak kapkodja a fejét a rengeteg randilehetőség között.
Hujber Feri szerint Orbán Viktor egy patkány
Hujber Feri nem rejtette véka alá véleményét. Kifejtette, mit gondol Orbán Viktorról.
"Nem haragszom" – Horváth Éva könyvben dolgozta fel élete legnehezebb időszakát
Horváth Éva az RTL Reggeliben törte meg a csendet Horváth Éva a párkapcsolatával kapcsolatban, és először beszélt arról, hogy férjével külön utakon folytatják. Az egykori szépségkirálynő Fejős Évával közösen írt Bye-bye, tűsarok! című könyve kapcsán részletesen mesélt az rtl.hu-nak az elmúlt időszak megpróbáltatásai kapcsán. Éva a motorbalesete utá
A sovány, nyúzott Brad Pitt az életéért küzd az alaszkai vadonban
A Vadon szíve című filmet szeptember 26-tól láthatja a hazai közönség.
Egy liftben vitatkoznak magyar színészek az izraeli-palesztin konfiktusról
Budapesten forgatja legújabb rövidfilmjét Bahar Pars iráni–svéd színésznő és rendező. A Who Killed Jesus című fekete komédia magyar szereplőgárdájában Papadimitriu Athina, Trokán Nóra, Szabó Kimmel Tamás és Haumann Máté látható. A film társ-ötletgazdája és producere Turán Eszter. Egy luxusszálloda liftjében négy idegen keveredik konfliktusba. Ki ha
A leleplezés napja-kritika: Spielberg ufóinváziós thrillere ámulat helyett B-filmes autósüldözésekkel traktál
Műsorra tűzték a mozik Steven Spielberg vadonatúj nagyjátékfilmjét, A leleplezés napját. Mi sem hagyhattuk ki: alább spoilermentes kritikánkat olvashatod az Emily Blunt, Josh O'Connor, Colin Firth és Colman Domingo fémjelezte thrillerről.
A Metallica hosszú előjáték után berobbantotta a Puskás Arénát – Fényképes beszámoló a dupla koncert első napjáról
A Pantera többre volt hivatott az előzenekar-státusznál, a Metallica pedig bő két órát darált, a végére időzített slágerparádéval és egy meglepetés Pokolgép-nótával.
Ő maga is alig akarta elhinni: Hadas Kriszta egykori lakását vette ki Bódis Kriszta
Különös és megható történetet osztott meg közösségi oldalán Bódis Kriszta. A Tisza Párt politikusának elmondása szerint új albérletet keresett, mivel bár vidéken él, munkája miatt ideje nagy részét a körzetében tölti. A megfizethető lehetőségek közül azonnal beleszeretett egy lakásba, ám hamarosan kiderült egy váratlan részlet: a lakást nem más, mi








