Friss hírek

2021. március 13.07:54

A vírus még nyerhet meccseket

Bár az oltás nagyon fontos, még sokáig szükség lesz antivirális gyógyszerekre, köztük arra is, amit a magyar kutatók fejlesztenek ki. Keserű György Miklós, a TTK gyógyszerkémiai kutatóközpontjának vezetője szerint új korszakba lépett az emberiség.

Hány ország is van tulajdonképpen a világon?

Az elmúlt bő száz évben a gyarmatbirodalmak felbomlásával és a legtöbb nép független államiságának megteremtésével igen sok ország jött létre, de hogy pontosan mennyi, arra nem is könnyű válaszolni. Lássuk, miért van ez így. Európában mindenesetre 1914-ben hússzal kevesebb ország volt, mint ma.

Kínai vakcinaszerződés: a lélegeztetőgép-biznisz főszereplőihez vezetnek a szálak

Ugyan a kínai vakcinaszerződésbe bevont közvetítőcég tulajdonosai nem tűnnek izgalmas figuráknak, az érintett társaságok alapításánál, tulajdonváltásainál közismertebb nevek tűnnek fel. A jelek arra engednek következtetni, hogy a Sinopharm-vakcinák beszerzését egy olyan cégre bízták, amelyben a lélegeztetőgép-bizniszből ismerős arcok bukkantak fel.

Sokáig nem lesz olyan meleg, mint ma

Nyugat felől még enyhe léghullámok áramlanak fölénk, ennek köszönhetően helyenként 15 fok fölé melegszik a levegő. Vasárnap hidegfront vonul át felettünk, jelentős lehűlés veszi kezdetét.