Az EP talált trükköket, hogy fellépjen Orbán ellen
Az EP elvégezte a jogi munkát, és talált indoklást, ami alapján alkalmazni lehetne a jogállami mechanizmust a magyar kormány ellen a homofób pedofiltörvény miatt.
Schmidt Mária kivetette a szereplőket a rendszerváltásos videóból, és berakatta Orbán Viktort
Nem tetszett neki a sok Nagy Imre-zászló sem, az egyik színész pedig Leninre emlékeztette. Folytatódott a per, ami azért indult, mert Schmidt Máriáék nem fizették ki az általuk megrendelt klipet.
Felnőhet egy olyan generáció, amit már nem érdekel a futball – interjú Kele Jánossal
A globalizálódó világban az európai kultúrdominancia egyik utolsó bástyája a futball. A sportágat kisajátítja az elit, lassan tévében nézni is luxus lesz. Jó üzlet-e a szivárványos zászló, helye van-e a
Sigér nem ért egyet Rossival; Stöger tudta, az első gól után könnyebb lesz
„Tolom, amíg van bennem erő, és ha úgy látják, hogy le kell vinni a pályáról, majd jön helyettem más.”
374 milliós veszteséget hozott a trieszti kikötő a magyar államnak
Bár a vételárat a sajtóban megjelent hírek alapján már 2019-ben kifizethette az állam, a trieszti kikötőt csak a tavaly év utolsó hónapjában vehette birtokba az ügyletet lebonyolító Adria Port Kft. A biznisz egyelőre csak gigantikus veszteséget hozott. De nyilván ez nem lesz mindig így.
GVH elnöke az elszállt építőanyag árakról: kártérítés járhat az érintetteknek
Napi árakkal dolgoznak az építőanyag-kereskedők, több termék ára a duplájára emelkedett, ezért indokolt az állami beavatkozás - ezt mondta egy építőanyag kereskedő az ATV Híradójának. Az építkezési vállalkozók is arra panaszkodnak, hogy építkezések állnak le a magas árak miatt. A Gazdasági Versenyhivatal elnöke a Spirit FM rádióban arról beszélt, h
Kitört a háború a Balatonon
Elfajult a vita a a horgászok és vízen közlekedők között, mert akadályozták a hajók kikötését, egyszer még rendőri intézkedésre is sor került.
Szabályszegővé teszi a gyártókat az EU
Egy kutatás szerint az uniós kibocsátási előírások szigorítása azok be nem tartása felé tereli az autógyártókat, akik rosszabbnál rosszabb lehetőségek közül választhatnak, ha meg akarnak felelni.
Szabad szemmel nem látható kártevők
A szőlőben minden évben több atkafaj kártételével találkozhatunk. Közülük a szőlőlevélatka, a szőlőgubacsatka, a piros gyümölcsfa-takácsatka és a kétfoltos takácsatka károsítása a leggyakoribb. Az atkák a meleg, száraz évjáratokan okozzák a legnagyobb károkat.
A versenyképesség szempontjából is hasznosabb az egykulcsos szja
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, lehetséges miniszterelnök-jelölt a hét végén ismertette gazdasági programját. A városvezető azt ígérte, megválasztása esetén visszaállítja a 2010-ben kivezetett többkulcsos adórendszert. Szakértők szerint ez nemcsak megkeserítette korábban az adózók életét, de még a bérnövekedést is visszafogta.
A jegybankok továbbra is az aranyban bíznak
A 2008-as válság óta a jegybankok növelik aranykészleteiket, a kockázatok csökkentése, a diverzifikáció jegyében. Az MNB is tekintélyes mennyiséget vásárolt, és nem kizárt a készlet további bővítése.
A spanyolok sem tudtak megnyerni két tizenegyespárbajt, az olaszok jutottak a négy közé
Elsőként az olasz válogatott jutott döntőbe a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon, miután az első elődöntőben kedden 1-1 után tizenegyespárbajban 4-2-re legyőzte az ugyancsak társházigazda spanyol csapatot a londoni Wembley Stadionban.
Az angolokat froclizta a dánok kapusa
Azt is elmondta, olyan hihetetlen támogatást kapnak a dán emberektől, amit soha nem tapasztalt.
Szinte egymást érik a hőhullámok a következő napokban
Szerdán és csütörtökön tetőzik a hőhullám, majd pénteken hidegfront érkezik. Hatása azonban nem sokáig tart, a jövő hét első napjaiban visszatér a forróság.