Az Orbán Gáspár által babusgatott wannabe csádi misszió még annál is gagyibb volt, ahogy eddig képzeltük
Szórakoztató részletek kerültek ki a tényleges megvalósulása nélkül is nagyon drága, sosemvolt csádi műveletről.
Tuzson Bence: Akik a mostani rendszernek a felépítésében részt vesznek, fel lesznek jegyezve és előbb-utóbb felelni fognak
Tuzson a Védvonalat szervező Czunyinéval beszélte meg, hogy szűnt meg a jogállamiság, milyen kuláklistákkal álltak elő a tiszások – de Kötter Tamás és Hal Melinda azt is kitárgyalta a tusványosi beszélgetésen, hogy miért hasonlít a fiatalok agya a bűnözőkére.
Éjszaka süllyedni kezdett egy sétahajó a Dunán
A katasztrófavédelem búvárszolgálata végül ideiglenesen megszüntette a vízbetörést.
Megvan, mikortól kerül át Magyar Péter személyvédelme az átalakuló TEK-hez
A miniszterelnök személyi védelmét jelenleg a rendőrség látja el a Terrorelhárítási Központ támogatásával, szoros együttműködésben.
Drasztikusan csökkent a közteher-emeléstől tartó vállalkozások aránya
Drasztikusan csökkent azoknak a vállalkozásoknak az aránya, amelyek a saját cégüket érintő közterhek növekedésével számolnak. A várakozások javulása minden cégméret esetében megfigyelhető a K&H kkv bizalmi index második negyedéves adatai alapján; a legjelentősebb elmozdulást a legnagyobb cégeknél mérték.
Már a NER leépítése miatt több a munkanélküli?
Júniusban mindig bővülni szokott a foglalkoztatottság, most azonban csökkenést mért a Központi Statisztikai Hivatal. Összeszedtük a szakértői véleményeket.
Nem lesz ez így jó: az atomerőmű vezetőjét is kirúgta a vérszomjas Kapitány
"Bejelentem: a mai napon felmentettem Jákli Gergelyt, a Paks II. Atomerőmű Zrt. vezérigazgatóját."
Megszólalt a szegedi BYD: szerintük semmi nem úgy történt, ahogy arról a sajtó beszámolt
"A szegedi BYD-gyár építkezésén nem történt hatósági razzia."
Az Amnesty is élesen bírálta a Tisza-kormány elkapkodott döntését
A tervek szerint a parlamenti képviselők hétfőn már meg is választják az új alkotmánybírót, aki még aznap esküt is tesz.
Kemény üzenetet kapott Orbán a tusványosi beszéde előtt: "egye meg amit főzött"
Kunhalmi Ágnes éles hangú Facebook-bejegyzésben üzent Orbán Viktornak a holnapi tusványosi beszéde előtt. A politikus szerint Orbán Viktor sosem lesz hiteles demokrata, és bár az új kormány is átlépi a jogállami kereteket, ez nem teszi demokratikusabbá a Fideszt.
Foci a NER után: új korszak küszöbén az NB I
A mostani az első lesz a 12 csapatos NB I történetében, amit a NER keretein kívül rendeznek. A totális hátszél és bőség éveinek vége, új elem lesz a bajnokságban a visszavezetett osztályozó, de változnak-e az erőviszonyok a remélhetőleg a racionálisabb gazdálkodás felé tartó NB I-ben?
Magyar pilótáról neveztek el kanyart a Hungaroringen
Mostantól a Hungaroring minden egyes kanyarja egy-egy híres vagy beszédes nevet visel, a 2026-os Forma-1-es Magyar Nagydíj indulása előtt megvolt a keresztelő. Lehet kezdeni a tanulást!
Újabb hidegfront szakítja meg a melegedést
A hétvégi strandidőt követően hétfőn hidegfront vonul át záporokkal, zivatarokkal, amely után pár fokot visszaesik a hőmérséklet, de a lehűlés csak átmeneti lesz. Már láthatáron a következő kánikula.








