"Recsegett-ropogott az egész ház, alig bírtam aludni" – mindenki csak találgatja, miért repedeznek a házak a börzsönyi faluban
Palisca Mária nagybörzsönyi házán egyik napról a másikra vastag repedések jelentek meg két éve. Azóta csak rosszabb lett a helyzet, jön szét a parketta, a csövek kicsúsznak a falból. Az utcán két másik épület is érintett. Egy beomlott régi borospince, de az aszály is okozhatja a rejtélyes jelenséget.
A szegedi egyetem kancellárja állítja, Kubatov berendelte őt a Lendvay utcába, miután nemet mondott a nyomuló NER-es cégeknek
Fendler Judit a Partizánnak arról is beszélt, hogy amikor megpróbálta saját kézbe venni az egyetem beszerzéseit, politikai megkereséseket és fenyegetéseket is kapott.
Meghallgathatja Fürcht Pált a parlament végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottsága, de Orbán Viktor beidézése sincs kizárva
Toroczkai László azt mondta a 444-nek, hogy tervezi a volt főügyész beillesztését az eddigi névsorba. Molnár Zoltán tiszás bizottsági tag közölte: a Tisza egyelőre nem tartja relevánsnak a volt miniszterelnökök meghívását, de ez nem kőbe vésett döntés.
"Egy buta senkiházi társaság uralta el a kamarát" – írta egy belső levélben Parragh László, az iparkamara volt elnöke
A közel 200 címzettnek küldött levelében Parragh "fehér galléros bűnözőnek" nevezte a jelenlegi elnök Nagy Eleket.
Kormányon belüli feszültség az akkugyárak miatt, távozott Kapitány István államtitkára
Személyes okokkal indokolta Tótth András lemondását a Gazdasági és Energetikai Minisztérium. A távozás előtt a Tisza Párt debreceni képviselője, Tárkányi Zsolt kifakadt amiatt, hogy a kormány egyik államtitkára a helyiek aggodalmai ellenére egy akkumulátoripari konferencián készül felszólalni. A rendezvény programjában még szerdán is szerepelt a le
Németh Balázs azt állította, Magyar Péter eligazította Forsthoffert, a házelnök visszaszólt a fideszes képviselőnek
Forsthoffer Ágnes cáfolta Németh állítását, posztjában pedig bírálta Németh lejárató videóit, a bingózást, valamint a parlamenti ülésteremben működő kamerát is.
Kapitány István: Nem mondtam le, nem is fogok
Reagált arra, hogy egy cikk szerint az ő lemondása is felmerült.
November elsejétől jön a 2 eurós kezelési díj az EU-n kívülről érkező csomagokra
Ez hozzáadódik az idén nyáron kisebb rendelésekre bevezetett 3 eurós vámhoz.
Fejlemények a Gulácsi Péter elleni rablótámadásról: megszólalt a Villareal edzője, nem tudni, mikor állhat újra edzésbe
Maximálisan együttérzünk Gulácsival, remélhetőleg többet nem fordul elő ilyesmi - mondta a Napoli elleni 3-1-es győzelem után Inigo Pérez vezetőedző. Arról nincs hír, a magyar kapus mikor áll újra edzésbe a Villarealnál Gulácsi Péter.
Nagy átalakítás jön a közmédiában – Bayer Judit elárulta, milyen változásokra készülnek
A közmédia teljes szervezeti és tartalmi megújítását ígéri a Független Közmédia Testület (FKT). Bayer Judit, a testület elnöke az FKT szerdai sajtótájékoztatóján a leendő vezérigazgató kiválasztásáról, a gazdálkodás átvilágításáról és a közmédia jövőjéről beszélt. Hargitai Miklós, az FKT tagja bírálta a közmédia korábbi politikai működését. Az MTI
Százmilliárdokat szórtak el sporteseményekre Orbánék, miközben a bevétellel nem sokat törődtek
Közzétette a Tisza-kormány a nagy sportesemények rendezési költségét. Melbourne-ben és Kanadában 3 milliárd forintnyi pénzbe sem került az úszó-vb, amire itthon 18 milliárdot utalt át az Orbán-kormány. Egynapos atlétikai versenyre 2,5 milliárdot szántak, a 2023-as vb-nek 50 milliárd volt a szervezése. 10 milliárd ment el csak az utcai sportokra.
Verstappennek nem mondhatott nemet a mérnök
Az egyik rivális csapathoz, más pilóta mellé készült, a jövő hétvégétől viszont Max Verstappen állandó versenymérnökévé válthat a Red Bull szakembere.
Csütörtökön akár az ég is megdörrenhet, mutatjuk melyik országrészben van rá esély
Észak felől továbbra is hűvös, de változó nedvességtartalmú levegő áramlik fölénk. Ennek köszönhetően északkeleten helyenként zápor, zivatar is előfordulhat.








