Mészáros és Hernádi szállodája helyett már Lezsák Sándor birodalmát választja a Fidesz
Az Orbán-kormány tízmilliárd forintokkal támogatta a lakiteleki Népfőiskola Alapítványt. A Tisza Párt áprilisi győzelme után Lezsák meg is kongatta a vészharangot. A Fidesz–KDNP most oda szervezte a frakcióülését, a hétvégén pedig a DPK-tábor érkezik Lakitelekre. A Fidesz szerint azért választották ezt a helyszínt, mert Forsthoffer Ágnes szállodájá
"Elsikálom az ügyet" – ígérte a rendőr egy 17 éves lánynak, majd félreeső helyre vitte, és megpróbálta megcsókolni
"Az ügy alapos kivizsgálása a rendőrségbe vetett közbizalom szempontjából is alapvető jelentőségű."
Kapitány feljelentést tett az Orbán-kormány 475 milliárd forintnyi szállodafejlesztési programjai miatt
A miniszter azt mondta, 23 ezer szerződést vizsgáltak át a Kisfaludy turisztikai program átvilágítása során, és súlyos visszaéléseket találtak. Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt tett feljelentést.
A Wizz Air vezére az éjszakai repülésekről: Akkor majd megadjuk a miniszter úr telefonszámát az utasoknak, hogy őt lehet hívni
Vitézy Dávid közlekedési miniszter visszaszorítaná a ferihegyi éjszakai repüléseket, Váradi József szerint ez nem ilyen egyszerű. A Wizz Air a jövőről tartott sajtótájékoztatót: a becsődölő európai konkurencia nyithat fejlődési utat.
Jelentkezett a volt főügyész, soron kívül a végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottság elé idézik
Fürcht Pál a Schadl–Völner-ügyben arról is tanúskodhat, hogyan befolyásolták a nyomozásokat.
Osztrák multinak adhatja el Mészáros Lőrinc a legfontosabb cégét, a V-Hidat
Napokon belül bejelenthetik, hogy megkötötték az üzletet.
Tarlós István szerint politikai felelősség terheli Orbán Viktort az elharapódzott korrupció miatt
A volt fideszes főpolgármester arról beszélt, hogy részben megalapozott volt a kormányváltáshoz vezető társadalmi hangulat.
Lopással vádolja az egyik leggazdagabb magyart az iparkamara volt elnöke
Parragh László a Kossuth Rádió vendégeként arról is beszélt, hogy az állami pályázati kiírásokban szerepelt a Lounge-zsal való szerződéskötés követelménye. Mi történt? Több milliárd forintnyi állami pályázati forrást nyerhettek el szakképzési célokra, de a támogatás feltétele volt, hogy a kommunikációs feladatokra Balásy Gyula cégével szerződjenek
Dúró Dóra listázni kezdte azokat a szereplőket, akik a független médiából mentek át a kormányhoz dolgozni
A Mi Hazánk alelnöke szerint a névsor kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy a Tisza átverte a választókat, és most épp az "SZDSZ szellemének" visszatérése zajlik.
Vadiúj trükkel fosztják ki a csalók a magyarok bankszámláit: nem csak a hiszékeny idősek, ma már bárki lehet áldozat
Ma már nem kell hiszékenynek vagy tájékozatlannak lenni ahhoz, hogy valaki online csalás áldozatává váljon: a kiberbűnözők személyre szabott történetekkel, pszichológiai manipulációval és a mesterséges intelligencia segítségével igyekeznek rávenni kiszemeltjeiket, hogy akár milliókat utaljanak nekik. Az MNB adatai szerint a kártyán kívüli online cs
Dunaújvárosi kéziügy: nyomoz a rendőrség
Az előző és a jelenlegi vezetés egymásra mutogat, ha felmerül a kérdés, ki tehet arról, hogy a harmadosztályig süllyedt a dunaújvárosi kézilabda. Feljelentés is történt az ügyben.
Soroksárról visszarendelt kapussal nyert a Fradi
Pályafutása során másodszor védte a Ferencváros kapuját a 20 éves Radnóti Dániel.
Fagyos reggelekkel indítunk, de jövő héten megérkezik a látványos fordulat
A hétvégén még az átlagosnál hűvösebb időre kell számítanunk fagyos hajnalokkal, majd a jövő közepén több fokos melegedés várható.








