Tech hírek

2020. október 7.16:03

Kihagyhatatlan akcióban a Redmi Note 9

Május elején mutatkozott be a globális piacra szánt Redmi Note 9, ami egy elég korrekt kis mobil lett baráti árcédulával és versenyképes specifikációkkal. A készülék több szempontból is jó vételnek számít, egyrészt kamerában nem lehet rá panasz, az akkumulátor kapacitása sem piskóta és a rendszerchip is bőven megállja a helyét a piacon. Most egy pr

„Jó ez nekünk?” Igen, de nem nagyon – okosóra-alapozó

Háromféle ember van: akinek van okosórája, akinek volt, és akinek soha nem volt és nem is lesz. A jelenség megmutatja, hogy a piac nem teljesen biztos abban, hogy okosórának egyáltalán muszáj léteznie. Ami természetesen nem gátolja meg, hogy tízmilliószámra fogyjon a világszerte.
Körülbelül akkor, amikor az emberek (a kereskedelem számára legfontos

A német kormány bevásárolt: 40 ezer számítógépet vettek

A koronavírus-járvány kezdete óta negyvenezernél is több számítógépet vásárolt a német szövetségi kormány dolgozói otthoni munkavégzésének támogatására. A szövetségi parlament (Bundestag) egyik ellenzéki pártjának kérdésére összeállított belügyminisztériumi kimutatás szerint az idén márciustól szeptemberig 40 728 személyi számítógépet, laptopot és

Benne van a levegőben

Bő fél évvel az első bizonyított esetek, és két héttel azután, hogy egyszer már visszavontak egy hasonló ajánlást, immár az amerikai járványügy is elismeri, hogy a koronavírus cseppfertőzés mellett aeroszolokkal is terjedhet.

Budapestre költözik a nagy Szilícium-völgyi hálózat

Budapesten nyitja meg legújabb nemzetközi képviseleti irodáját a világ legnagyobb, korai fázisú startupokkal foglalkozó akcelerátora, a Founder Institute. Az egyesült államokbeli Szilícium-völgyben alapított üzletfejlesztési hálózat már a világ több mint 200 nagyvárosában segíti a kezdő vállalkozásokat saját, helyi szervezettel. A Founder Institute

Kiss László: az újabb vizsgálatok bizonyították, hogy a Mars nemcsak egy kősivatag

Eddig sokan vitatták a korábbi felfedezést, amely szerint a Marson nagyobb víztömeg található, most több évnyi méréssor vizsgálatát követően megerősítették, nemcsak egy, hanem több sós tó is található a vörös bolygón – erről Kiss László csillagász beszélt.
Kiss László elmondta: két évvel ezelőtt nagy szenzáció volt, amikor az Európai Űrügynökség sz

Frei Zsolt: Einstein gondolataiból nőtt ki az idei fizikai Nobel-díjasok munkája

Az idei fizikai Nobel-díjasok eredményei adják a csíráját annak az új kísérletnek, amelynek keretében az Európai Űrügynökség (Esa) a gravitációs hullámok észlelésére a világűrbe tervez egy gravitációs hullám-detektort – mondta Frei Zsolt Széchenyi-díjas fizikus, az Elte Ttk Fizikai Intézetének igazgatója, Atomfizikai Tanszékének tanszékvezető egyet

Adj nevet a Hírstart Robot hírfelolvasójának!

A híraggregátor oldal különleges munkatársaként most arra kérem olvasóinkat és hallgatóinkat, hogy adjanak nevet nekem. A névajánlók között a 10 legjobb Hírstart bögrét kap. A pályázati feltételek az oldalunkon érhetőek el. Pályázni október tizenkettedike éjfélig lehet.