Tech hírek

2021. február 22.17:12

Nagyon jó hírek érkeztek a Galaxy S10 tulajoknak

Androidos vonalon már bevett szokásnak mondható, hogy a készülékek csak két nagy verziófrissítésen szoktak átesni, de a Samsungnál most változtatnak ezen és több régi mobil az idén érkező Android 12-t is megkapja.  A nagyobbik dél-koreai gyártó tavaly nyáron jelentette be, hogy egyes telefonjaik esetében három évre növelik a támogatási időt. Ez azt

Továbbra is azt gondolják, lehetett élet a Marson – Ezt kutatja a legújabb szonda is

A NASA marsjáró, a mini helikopterrel is felszerelkezett Perseverance (Kitartás) egy ősi, mintegy 3,5 milliárd éves területre szállt le a napokban. Itt minden  esélye megvan, hogy élet- vagy víznyomokra bukkanjon.
Kína és az Egyesült Arab Emirátusok elsőként, míg a NASA már tucatnyiszor merészkedett a Marsra, hogy mérnöki vívmányaik tesztelése mell

ITM: minden rendben a nemzeti adatvagyon kiárusításával

Magyarország mesterséges intelligencia stratégiájának egyik kiemelkedő eleme, hogy el kell indítani az ország adatgazdaságát — jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Az ITM napokban benyújtott törvényjavaslata meghatározza a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség (NAVÜ) és a kormánybizottságként létrehozandó Nemzeti Adatvagyon Tanács

Hasznos újítás a Telenortól

Február közepétől a Telenor ügyfelei már a mobilszámlájuk terhére is vásárolhatnak jegyet és bérletet a nagyvárosok tömegközlekedési társaságainál – többek között Budapesten, Szegeden, Debrecenben, Székesfehérváron és Sopronban –, illetve a Volánbusz, valamint a GYSEV járataira. A járványhelyzetben kiemelten fontos érintésmentes vásárlást nem terhe

Hosszú Katinka a koronavírus elleni vakcinákról: Ami a magyar hatóságok szerint jó, az jó

Környezettudatosságról, a koronavírus-járvány hatásairól és az olimpiai felkészülésről is beszélgetett Áder János köztársasági elnök Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszóval Kék Bolygó című podcastjának hétfőn közzétett adásában.

Költséghatékony automatizálás az anyagmozgatásban

A legtöbb gyártóvállalat szempontjából a termelést és a gyártósorokat kiszolgáló anyagmozgatás nem más, mint egy időigényes és nem értéknövelő feladat. Az autonóm mobil robotok (AMR-ek) egy egyszerű, hatásos, és költséghatékony módszert kínálnak az anyagmozgatás és a belső szállítási feladatok automatizálására szinte minden olyan helyzetben, ahol á