Tech hírek

2021. augusztus 2.16:19

Újra a Huawei a mobilfotózás királya

Megszokhattuk, hogy fotózás terén a Huawei kiemelkedően teljesít. Ezt bizonyítja az is, hogy legújabb készülékük egyből elfoglalta a trónt. A kínai vállalat legújabb csúcskészülékét a napokban mutatta be, és ez nem más, mint a Huawei P50 Pro. A DxOMark csapata nem sokkal a bemutatás után már le is tesztelte és szerintük ez most a legjobb

Még mindig a Hold körül keringhet az Apollo 11 felszállóegysége

Még mindig a Hold körül keringhet az Apollo 11 holdkompjának felszállóegysége James Meador, a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) kutatója szerint.
Meador az arXiv szerverre, a tudományos kutatások online adattárába feltöltött írása szerint kutatásai nyomán talált bizonyítékokat erre – olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő portálon.
A N

Nem figyelünk a mobilozás költségeire

A magyarok kevesebb mint harmada ellenőrzi legalább havi rendszerességgel mobilhasználatát, minden ötödik megkérdezett pedig csak akkor foglalkozik vele, amikor túl magas a telefonszámla, illetve az egyenlege vagy az adatkerete kimerült – derült ki a mobilcsomagok transzparens összehasonlításával foglalkozó BillKiller friss kutatásából.
A magyarok

Lehalkítja a környezet zajait a Huawei új, vezeték nélküli fülhallgatója

A Huawei Technologies a világon elsőként mutatott be olyan vezeték nélküli, nyitott kialakítású fülhallgatót, amely a felhasználó füléhez igazodva csökkenti a környezeti zajokat. A FreeBuds 4-ben továbbfejlesztették az aktív zajszűrési technológiát (ANC), a készülék az új Adaptive Ear Matching, azaz fülhöz igazodó funkcióval kimagasló hangminőséget

Végleg használhatatlanná teszi a régi Android telefonokat a Google

A Google a napokban egy eldugott támogatási fórumán közölte, hogy hamarosan gyakorlatilag teljesen ellehetetleníti az Android régebbi, 3.0-t megelőző verzióját futtató okostelefonok és táblagépek használat. A cég ugyanis ezekről szeptember végétől már nem fogja megengedni a Google-fiókjukba történő bejelentkezést sem azok felhasználói számára.

Tömege alapján szinte túlsúlyos, a Holdnál viszont alig nagyobb méretű az eddigi legtörpébb fehér törpe

A nyolc naptömegnél kisebb csillagok fejlődésének utolsó fázisát a fehér törpék jelentik. Ezek a fehér törpék a többi csillaghoz hasonlóan szintén alkothatnak kettős rendszereket. Ha a kettős keringési periódusa elég rövid, a rendszer energiájának egy része gravitációs hullámok formájában szétsugárzódhat, a két fehér törpe pedig egyre közelebb kerü