Újdonságok a Netflixen: 6 premierfilm és sorozat, amit a jövő héten nézhetsz
A hónap végéhez közeledve a Netfix továbbra is elhalmozza nézőit a legizgalmasabb és legérdekesebb tartalmakkal. A következő hét egyik legnagyobb premierje a Nyerd meg az életed harmadik, egyben utolsó évada. Ezen kívül megjelenik a A magántanár Noah Schnapp főszereplésével, valamint a The Expendables - A feláldozhatók – a legelső film Stallone nag
Az egyik legjobb koncertzenekar ennél jobb helyszínt érdemelne
A Fontaines D.C. olyan műsorral jött Budapestre, amivel minden korszakukat megmutatták a posztpunkos kezdetektől a shoegaze-be, hiphopba kiránduló jelenükig. A Barba Negrát viszont felkészületlenül érte egy ekkora koncert.
Jó reggelt, giccs! – Sagan 17 évesen írta kultregényét, amit most kinyírtak a moziban
Françoise Sagan idén lenne 90 éves, a kultikus regényéből készült új filmet pedig június elején mutatták be a magyar mozik. Megnéztük, hogy neked már ne kelljen 110 percen át szenvedni az unalomtól.
Klasszikus brit pop, latinos tűz és magyar irodalom
Irodalomhoz közelítő dalszövegek, klasszicizáló hangszerelés, filmzenés hatások: a Henri Gonzo és a Papírsárkányok a budapesti underground egyik legfrissebb magyar hangja.
Díjakat osztottak a Magyar Mozgókép Fesztiválon, a Demjén-film többet is kapott
Több díjat is bezsebelt a Hogyan tudnék élni nélküled? című játékfilm szombat este Balatonfüreden, a MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztivál gáláján. Az eseményen több kategóriában adtak át elismeréseket. A Huszárik Zoltán-díjat Bertha Lívia rendező vehette át.
Révész Bálint a Nemzeti Filmintézet fesztiváljának díjátadóján kritizálta a magyar kultúrpolitikát
Szerinte a magyar kultúrpolitika nem hogy nem segíti a párbeszédet, de egyenesen "lerohasztja a gondolkodás közös tereit".
Zsadon Andreáék romhalmazból csodakertet varázsoltak
A művésznő és férje, Szolnoki Tibor két kézzel, vödrökben horda a termőföldet, hogy álmukat valóra váltsák.
Mikor és hol nézheted az Exek csatáját?
Az Rtl legújabb realityje, az Exek csatája olyan ismert párokat versenyeztet egymással, akik egykor együtt voltak, ám szétváltak útjaik.
Zenék a nagyvilágból – Natty Dolaiasi: Sifoa – világzenéről szubjektíven
Sajnálatosan ritkán kapok zenét a Csendes-óceán térségéből, pedig ezt legalább annyira érdekesnek tartom, mint a mongol torokéneklést vagy a balkáni rezesbandákat. Az összehasonlítás
Szinetár Miklós a megújult Szabadtéri Szalon első vendége!
Megújult helyszínnel jelentkezik 2025-ben a Szabadtéri Szalon Stahl Judittal! A Szegedi Szabadtéri Játékok exkluzív háttérbeszélgetés-sorozata június 23-án veszi kezdetét A cigánybáró rendezőjével, Szinetár Miklóssal.