Úgy mentett gyárakat az állam, hogy közben csúcsra járatta a NER támogatását
Az éppen formálódó iparvédelmi akcióterv szempontjából is érdekes a közelmúltbeli Gyármentő program, amelynek keretében 150 milliárd forintot osztott szét a cégek között az állam.
Több mint egymilliárd forintot vertek el a Facebookon egy hónap alatt kormánypárti oldalak a politikai hirdetések tilalma előtt
Rövidesen átalakul az online politikai nyilvánosság Magyarországon. A szeptemberi volt az utolsó teljes hónap, amikor a Facebook ígérete szerint közéleti tartalmú hirdetést lehetett elhelyezni az oldalon. Emiatt érezhetően rákapcsoltak a hazai politikai hirdetők, de mivel a legnagyobb költekezők egytől egyig a NER-hez köthetők, az ő költéseik lőtte
Bod Péter Ákos: Jönnek a hitelminősítések – és van ok az aggodalomra
A három nagy nemzetközi hitelminősítő – az EU korábbi erőteljes nyomására – elfogadta, hogy az országok („szuverének”) hitelkockázati besorolását megadott ütemterv szerint vizsgálja felül. Az idei naptár szerint a Standard and Poor's október 10-én, pénteken, a banki órák után teszi közzé a döntését, a Moody's november 28-án, a Fitch pedig
Történelmi csúcson a londoni tőzsde
Történelmi csúcson zárt tegnap a londoni tőzsdeindex, ugyanakkor a brit gazdaság messze nem teljesít ilyen jól. Mérsékelt növekedés, cél fölötti infláció és szűk költségvetési mozgástér keseríti el a választókat, akik a Brexit párt felé fordulnak megoldásért.
Az összeomlás szélén a német autóipar? Már százezernél jár az elbocsátandók száma
A világ egyik legnagyobb járműipari beszállítója, a ZF Friedrichshafen a korábban bejelentettnél több munkahelyet szüntet meg. Az egyre nagyobb bajban lévő német autóipar a beszállítókkal együtt százezer munkahely megszüntetését tervezi 2030-ig.
Kevesebb stadiont, több kórházat követelnek a marokkói fiatalok
Lángoló boltok, autók és tankönyvek mindenfelé - már ötödik napja tartanak a diáktüntetések Marokkóban.
Hiába Ferran Torres korai gólja, kikapott a BL-címvédőtől a Barcelona
A címvédő Paris Saint-Germain a 90. percben biztosította be a barcelonai három pontot.
A Villarreal és a Monaco is az utolsó percekben mentett pontot
Mindkét csapat hazai pályán játszott 2-2-es döntetlent, előbbi a Juventus, utóbbi a Manchester City ellen.
Átlag alatti marad a hőmérséklet a héten
A napos és felhősebb napok váltogatják egy mást a hét hátralevő részében, de az átlagosnál hűvösebb idő minden napra jellemző lesz. Csütörtökön a megélénkülő szél tovább rontja a hőérzetet.