Megtörténhet, hogy börtönbe kerülnek a NER csúcsoligarchái?
A túlárazás önmagában is büntethető lehet, de az összejátszás bizonyításához szükség lehet az érintettek vallomására. Csak az állami tisztségviselők, vagy az ügyleteken gazdagodó vállalkozók is veszélyben lesznek, ha a hatóság rámegy a NER-es korrupcióra? Ügyvédek szerint a kisebb halak jelenthetik a legnagyobb kockázatot a fő haszonhúzók számára.
Elképedtek az elemzők a magyar infláció láttán – zöld jelzést kaphat az MNB
Óriási meglepetést okozott a magyar infláció lassulása májusban: az elemzők egymásra licitálva adtak hangot meglepettségüknek és lefelé módosították a éves előrejelzéseiket. A májusi 1,8 százalékos fogyasztói-árindexet, az erős forintot és a valószínűleg csak fokozatosan kivezetendő árstopokat látva a jegybank nagy lépésre készülhet június végén: f
Orbán záró vagyonnyilatkozata – 36 év képviselőség és 20 évnyi kormányfőség pénzügyi mérlege
A távozó miniszterelnök saját bevallása szerint 36 évnyi képviselőség és 20 évnyi kormányfői megbízatás mellett, az utolsó időkben már bő 7 milliós havi bruttó fizetés ellenére sem tudott érdemben gyarapodni. Mi történt? Orbán Viktor volt miniszterelnök is leadta vagyonnyilatkozatát, írja a hvg.hu. Kontextus. Mivel az áprilisi választásokat a Fides
Ruszin-Szendi: Levendulába áztatott törölközőt kért egy konferencián az előző honvédelmi vezetés
A honvédelmi miniszter egy Facebook-posztban kritizálta elődje protokolligényeit. A ciprusi EU-csúcsra a korábbi vezetés a 6 fős keret helyett 11 fős delegációt küldött, és különleges törölközőt kért.
Több milliós fizetések a Megafonnál? – Deák Dániel ezt válaszolta erre
Deák Dániel szerint a Megafon márkaneve a 2026-os kampányra inkább teherré vált, mint előnnyé. A politikai elemző a Médiapiac podcastban beszélt arról is, hogy a jobboldali sajtó sokszor unalmassá vált, a Tények brandje is elfáradt, a Fidesz pedig szerinte jelenleg „nyalogatja a sebeit”.
Alapjaiban megváltozhat a Fidesz szervezeti felépítése a június 13-i kongresszuson
Egy évre ismét elnökké választhatják Orbán Viktort a párt tisztújító kongresszusán.
Orbán Balázs takarékbetétje elpárolgott, Gulyás Gergely felvette a Babavárót, Németh Balázsnak jól tejelt a propagandagépezet
Átnéztük az ellenzéki Fidesz képviselőinek vagyonnyilatkozatát.
20:40 után nincs Balaton, a menetrend döntheti be a szezont: sok vendéglátós ki sem nyit 2026-ban
A Balatonnál jól indult az év: a téli jegesedés, a korai jó idő és a bringaturizmus már tavasszal érezhető forgalmat hozott a vendéglátóknak. A nyári szezon mégis bizonytalanabb, mint valaha: égető a szakácshiány, több egység idén sem tud kinyitni, a fiatalok gyorsan lemorzsolódnak, a külföldön dolgozó magyar vendéglátósok pedig nem térnek vissza a
Kiakadt a Fidesz Magyar Péter döntésén, kicsinyes bosszúnak tartják
A Fidesz felháborodással értesült a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) elnökének kirúgásáról, akinek az "egyetlen bűne" az volt, hogy felderítette Magyar Péter miniszterelnök zavaros ügyeit a Diákhitel Központ élén - közölte a párt kedden az MTI-vel.
Így érkeznek többek között Magyarországra is a Geely Kínában gyártott autói!
Bár egyre több kínai márka kezd gyárépítésbe Európában, a legtöbb autót még mindig saját hazájukból szállítják a kontinensre. A Geely meg is mutatta, milyen kolosszális teherszállító hajókkal oldják meg ezt a cseppet sem hálás logisztikai feladatot.
Nem kapott szabadkártyát, biztosan lemarad a vb-ről a férfi kéziválogatott
Végül Törökország és Szaúd-Arábia válogatottja vehet részt szabadkártyával a vb-n.
Otthonában gyógyul Christian Eriksen
A 34 éves játékos azután került kórházba, hogy az ukránok elleni mérkőzésen rövid időre eszméletét vesztette.
A hét közepén odacsap a vihar, aztán jön az újabb időjárási fordulat
Viharos hidegfront vet véget a kánikulának: szerda este délnyugaton még leszakadhat az ég, de csütörtöktől már egy teljesen más arcát mutatja az időjárás.








