Betöltheti-e a hangüzenet az űrt, amit a cseteléssel teremtettünk egymás között?
Sokan utálják, mások szeretnek hangüzenetben kommunikálni. Tari Annamária pszichoterapeuta segítségével jártunk utána, mit veszítünk azzal, ha csak cseten tartjuk egymással a kapcsolatot, és javít-e a helyzeten a hangüzenet.
Bemutatták az első portugál AI-modellt
Portugália szerdán bemutatta első nyílt forráskódú mesterségesintelligencia-modelljét. A mediterrán ország így csatlakozott ahhoz az egyre erősödő európai törekvéshez, amelynek célja a nagyobb AI-szuverenitás megteremtése és az amerikai szolgáltatóktól való függőség csökkentése.
Pegasus-ügy: feltörték a mobilját az Ep-képviselőnek, aki a súlyos visszaéléseket vizsgálta, ezt találták rajta
Egy volt európai parlamenti képviselő telefonját többször is Pegasus kémprogrammal fertőzték meg a technológia visszaéléseit vizsgáló parlamenti bizottságban töltött ideje alatt – áll egy pénteken közzétett jelentésben. Szteliosz Kuloglu telefonját 2022 októberében, majd 2023 márciusában is megfertőzte a Pegasus, egy hatékony, kattintásmentes kémpr
Az év, amikor Trumpot kriptokirállyá koronázták
Donald Trump tavaly több mint 1,4 milliárd dollár bevételről számolt be családja kriptovalutás vállalkozásaiból. Az amerikai elnök jövedelmének legnagyobb része ma már olyan digitális eszközökből származik, amelyek értékét saját kormányzatának intézkedései is támogatták.
Játékkészítő vibe coding appot adott ki a Meta
A teljesen laikusok is egyszerűbb játékokat készíthetnek a Pocket nevű mobilalkalmazással.
Gamer álom lehet az új Lenovo kütyü
A Lenovo Legion Y700 tablet gamer változata állítólag hamarosan érkezik. A Lenovo már márciusban bemutatta a Legion Y700 (5. generáció) táblagépet, azonban a vállalat máris egy új változaton dolgozik. A jelenleg – gépi fordítás alapján – Legion Y700 Unlimited néven emlegetett modell várhatóan augusztusban kerül hivatalosan is piacra, és egyik legfo
Valami készül: Zuckerberg bedöntheti a Polymarketet?
Bár Mark Zuckerberg arra törekszik, hogy technológiai mamuttá váló cégét, a Facebookot – vagyis inkább a cégbirodalmát tőzsdei cégként összefogó Metát – és annak imázsát kizárólag a mesterséges intelligenciára és a nyílt forráskódú modellekre alapozza, a háttérben most egy egészen más, merész és megosztó projekten töri a fejét. Főként a P
Nem fél a magyar a mesterséges intelligenciától
Hiába születnek cikkek és tanulmányok tonnaszámra a mesterséges intelligencia munkaerőpiacra gyakorolt radikális hatásairól, a magyar munkavállalók többsége nem érzi magát különösebb veszélyben. A jelenleg dolgozók 49 százaléka egyáltalán nem érzi a munkakörét helyettesíthetőnek, további 33 százalékuk pedig inkább nem érzi annak. Mindössze 18 száza
Amazon még idén elindítja Leo műholdas internetét, a SpaceX Starlinkjének riválisát
Az Amazon már elegendő műholdat állított pályára ahhoz, hogy még idén elindíthassa LEO-internetszolgáltatását, új szakaszt nyitva a Starlinkkel vívott versenyben.








