A Facebookon már körvonalazódik az újgenerációs fideszes szuperhőscsapat
Egyelőre leginkább az előző generáció paródiáinak tűnnek, akik épp eltévedni készülnek a Bermuda-háromszögben. Van-e árapály a Tiszán? Létezik-e viccesebb politikus Deutsch Tamásnál? Miért vannak öten a Fidesztikus Négyesben a címlapképünkön? Megannyi kínzó kérdés, amire egy kivétellel választ is adunk.
Először és utoljára szólalt meg Horváth József, egykori III/III-as ügynök
Horváth József, a Szuveneritásvédelmi Hivatal volt kutatási igazgatója most először beszélt részletesen a III/III-as múltjáról és az őt ért vádakról egy interjúban.Nem kevesebbet állított, mint hogy a rendszerváltás utáni legjelentősebb oroszellenes elhárítási sikerek az ő vezetői időszakához kötődnek.
Megállt a Fidesz zuhanása? Új kutatás érkezett
A Fidesz peremszavazói hamar kiábrándultak a választási sokk után, mostanra stabilizálódott a tábor. A Tisza még így is brutális fölényben van a 21 Kutatóközpont felmérése szerint.
Külügyminisztérium: 5 milliárd forint ment el Szijjártó magángépes útjaira 2022 óta, a büntetőjogi felelősség kérdését is vizsgálják
2024-ben lépték át az egymilliárdos határt, 2025-ben pedig rögtön a kétmilliárdosat is.
Independent: orosz támadásra figyelmeztette az Egyesült Államok Lengyelországot
Az Egyesült Államok arra figyelmeztette Varsót, hogy Oroszország fegyveres provokációra készülhet Lengyelország ellen, hogy próbára tegye a NATO felkészültségét.
Elárulta Kármán András, hogy szerinte mi volt eddig a legdurvább fideszes pénzszórás
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
A megállóban hagyta a 13 éves lányt egy busz a 40 fokos hőségben
A sofőrre fegyelmi felelősségre vonás is várhat.
Magyar Péter "megsemmisítő vereséget" szenvedett Polgár Judittól
A miniszterelnök az Egyesült Államok alapításának 250. évfordulóján rendezett eseményen vett részt.
Elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész
Életének 83. évében elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész – tudatta felesége pénteken az MTI-vel.
Kénytelen volt elnézést kérni Pócs Jánostól a tiszás propagandalap
A Tisza házimédiájának tegnapi kamuhíre Pócs Jánosról már annyira ciki volt, hogy kénytelenek voltak korrigálni.
Julian Nagelsmann beletörődött, hogy mennie kell, de ennél izgalmasabb, hogy Jürgen Klopp lehet az utóda
A Mainz, a Dortmund és a Liverpool sikeredzője a hivatalos hírek szerint is jelezte, hogy kész vállalni a feladatot.
A FIFA szerint a labdába épített szenzorok is igazolták, hogy jogosan nem adták meg a horvátok gólját
A szenzor jelezte, hogy Matanović hozzáért a labdához, így leshelyzet előzte meg a kapuba lövést.
Egyelőre megúsztuk a kánikulát
A következő napokban sem fogunk fázni, de a maximumok 30 fok körül vagy az alatt alakulnak majd. Ehhez marad a sok napsütés, itt-ott viszont előfordulhatnak záporok, és a szél is fújni fog.








