Hatalmas örvény nyelte el egy tó vizét, még a hajókat is magával rántotta
1980-ban néhány óra alatt szinte teljesen eltűnt az amerikai Peigneur-tó vize, miután egy olajfúrás idején a víz a tó alatt húzódó sóbánya járataiba kezdett zúdulni. A felszínen kialakult hatalmas örvény hajókat, fúróplatformokat és a környező szárazföld egy részét is elnyelte, sőt a katasztrófa még a tóhoz csatlakozó csatorna folyásirányát is megf
4 csillagjegy, aki végre kiáll magáért: többé senkinek nem hagyják, hogy kihasználja őket
Négy csillagjegy életében most eljön az a pont, amikor ráébrednek, hogy ideje saját magukat előtérbe helyezni, akkor is, ha ez másoknak nem tetszik.
3 őszi-téli cipő, amit az ortopédusok nem ajánlanak: és 3, amit annál inkább
Az őszi-téli kedvenceid között is lehet olyan cipő, amit a lábad kevésbé szeret: mutatjuk, milyen fazonokra érdemes cserélned őket a szakértők tanácsai alapján.
Meghalt Kuna Károly Jászai Mari-díjas színész
A székesfehérvári Vörösmarty Színház színésze korábban olyan sorozatokban is feltűnt, mint a Szomszédok, a Kisváros és a Jóban Rosszban.
A 10 legjobb romantikus Hallmark-film, amit látnod kell idén ősszel (is)
Romantika, meghitt őszi pillanatok és Hallmark-filmek? Ebből bizony csak valami jó sülhet ki! Mutatunk 10 szívmelengető romantikus filmet, amelyek tökéletesek egy bekuckózós őszi estéhez.
Egy este, 12 koncert, végtelen zenei kaland – Jön az Isolation Budapest!
Október 17-én tizenkét koncerttel, három színpadon tér vissza az Isolation Budapest, melyen Fantastic Negrito, Charlotte Colace, Sorvina és számos izgalmas nemzetközi, illetve hazai előadó lép fel.
Elindult a nevezés a 11. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválra
A kiemelkedő operatőri munkát díjazó fesztiválra nagyjátékfilm, rövidfilm, dokumentumfilm és videoklip kategóriákban várják a nevezéseket 2027. január 11-ig.
1956 hősei és túlélői: elfeledett sorsokat mutat be az '56-os filmfesztivál
Mi tesz valakit hőssé? Miért hallgattak sokan még a családjuk előtt is a múltjukról? És meg lehet-e bocsátani azoknak, akik a diktatúra éveiben emberi sorsokat tettek tönkre? Ezeket a kérdéseket is felvetik az 1956-os Forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára rendezett filmfesztivál alkotásai.
Több mint 1,4 milliárd forintot fizetett a közmédia Fábry és a Bagi-Nacsa-duó műsoraira
Az Ellenszél közérdekű adatigénylésben kérte ki a műsorok költségeit 2024 és 2026 között a Duna Médiaszolgáltatótól.
A legpokolibb részletek: így talált rá Rj Mitte holttestére az édesanyja
RJ Mitte, a Breaking Bad című sorozat ikonikus színésze október 12-én, hétfőn hunyt el a texasi otthonában, mindössze 34 évesen. A halálhíre megrázta a szórakoztatóipart és a rajongók millióit világszerte. Az édesanyja, Dyna Mitte, talált rá a fiára, s szívszorító részleteket osztott meg a tragédiáról, illetve felhívta a figyelmet a mentális egészs
A Heated Rivalry után újabb queer sportrománc érkezik – Romeo Beckham színészként debütál benne
Romeo Beckham első filmjében két rivális teniszező között lobban fel a szerelem, a Forty Love előzetese pedig már meg is érkezett.








