Film-zene-szórakozás

2020. június 5.14:25

A Halálos iramban franchise 25 legnagyobb baromsága

Chuck Norris is beájulna. A Halálos iramban-sorozatot nem a realizmusa miatt szeretjük, de még ehhez képest is van benne pár olyan baromság, amelyekre jobb nem is gondolni, ha szórakozni akarunk. De mi most gondolunk rájuk: összegyűjtöttünk 25 hajmeresztő momentumot a szériából.

100 százalék rockzene – megvan a Zorall Sörolimpia napi bontása

Vannak fesztiválok, akik akaratukon kívül ugyan, de a többiekhez képest viszonylagos nyugalommal követhették az események alakulását: ezek azok a bulik, amelyeket nem átpakoltak és újrahúroztak, hanem eleve is augusztus végére hirdettek meg, csakúgy, mint az ezt megelőző években. Ilyen a Zorall Sörolimpia is (Alsóörs, augusztus 26-29.). Velük beszé

Francia rúdugrás – Mohácsi János rendezésében tartanak bemutatót Miskolcon

A Miskolci Nemzeti Színház Európában az elsők között tart új bemutatót a járványhelyzet kihirdetése óta. A Francia rúdugrás című vígjáték június 12-i premierjére a Bemutató Arany bérletes nézőkön kívül miskolci egészségügyi dolgozókat hívott meg a teátrum, meghálálva ezzel az előző hónapok áldozatos munkáját. A Mohácsi János rendezésében készülő el

Nem haragudhatunk minden egyes hülyére!

Egy hülyére még lehet haragudni, kettőre is, de amikor egy film ÖSSZES főszereplője igazi idióta, akkor a lovak közé kell dobni a gyeplőt és élvezni az utazást, akármerre is visz - jelen esetben Hawaiira, egy esküvőre.