Film-zene-szórakozás

2020. december 3.11:27

A szakasz: A háború lélektana

Négy jelentős film is készült a második indokínai háború – vagy közismertebb nevén a hírhedt vietnami háború – kvázi feldolgozására lelki-szellemi és morális értelemben az egyén és az egész amerikai társadalom részéről. A kiemelkedőbbek ezek közül a Szarvasvadász (1978), közvetlenül ezután az Apokalipszis most, illetve A szakasz (1986), mely elviek

Feljelentették Demeter Szilárdot a publicisztikája miatt

Egy bejelentés és egy feljelentés érkezett a rendőrséghez a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatójának cikke miatt – adta hírül a hvg.hu. Közben tegnap művészek és kutatók tiltakoztak a Duna-parti holokauszt-emlékművet megidézve Demeter Szilárd ellen a Pim előtt. A publicisztikát elutasító nyílt levelet pedig már több mint 29 ezren írták alá.

Lovasi András 14 zenekart támogat

Pályakezdő zenekarok stúdiófelvételeit finanszírozza raktárkoncertes támogatási összegéből Lovasi András, aki tizennégy együttest segít ezzel. A Kiscsillag frontembere a csapata raktárkoncertjéért kapott egymillió forintból támogatja induló zenekarok felvételét saját stúdiójában, az La Gardensben. A nyertesek: a Gidmin’Rém, a Bajdázó, Temesi Blanka

Már 20 milliós megtekintésnél jár Havasi Balázs és a Hell közös klipje!

A HELL ENERGY jubileumi reklámfilmjéhez írt „The Road” elérte a 20 milliós YouTube és Facebook nézettséget. Havasi Balázs zeneszerző-zongoraművész 2016-ban, a HELL felkérésére komponálta a művet, amely a napokban elért megtekintésszámmal minden bizonnyal a legnézettebb magyar reklámfilmzene lett az interneten.   A hazai viszonylatokban egyedülállón