Film-zene-szórakozás

2021. április 25.12:13

Elhunyt Jim Steinman

Elhunyt Jim Steinman Grammy-díjas amerikai zeneszerző, aki mások mellett Meat Loaf, Celine Dion, az Air Supply és Bonnie Tyler számára írt slágereket. A komponista hétfőn, 73 éves korában hunyt el Connecticut államban, ridgefieldi otthonához közel. Egy ideje veseelégtelenségben szenvedett, halálát is ez okozta – közölte bátyja. Jim Steinman New Yor

Május elején tartják a Szlovén Filmnapokat a Toldi Távmoziban

Idén május 6. és 8. között rendezik meg online a Szlovén Filmnapokat a Toldi Távmoziban, ahol három kortárs szlovén filmet láthat a magyar közönség.
Az 5. Szlovén Filmnapok idei műsorában szerepel Ivo Trajkov és Metod Pevec Frenk vagyok című alkotása, Gregor Bozic A gesztenyeerdők meséi című filmje és a Féltestvérek című dráma-vígjáték – olvasható

Elhunyt Soproni József zeneszerző

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett zeneszerző-zenepedagógust, a Zeneakadémia volt rektorát 90 éves korában érte a halál. Soproni József 1930-ban született Sopronban, ott kezdett zongorázni már hatévesen, később a Zeneakadémián Viski Jánosnál tanult zeneszerzést, 1956-ban diplomázott. Ezután a Bartók Konzervatóriumban, majd 1962-től a Zeneakadémián

Stan Winston, a hollywoodi szörnygyáros

Hollywood legendás trükkmestere alkotta a Terminátort, a Ragadozót, a Jurassic Park dinoszauruszait, az alien királynőt. Ezekről a szörnyetegekről szedtünk össze néhány kulisszatitkot.