Film-zene-szórakozás

2021. október 27.11:38

Félelem és borzongás – négy kísértetjárta hely a világon

Bárki állíthatja, hogy egy ház kísértetjárta. De ahogy egyre több és több hátborzongató eset halmozódik fel, nehezebb tagadni, hogy egyes házak valóban el vannak átkozva. Akadnak olyan kísértetjárta épületek az Egyesült Államokban és Európában, amelyeknek történetei annyira hátborzongatóak, hogy filmeket, számtalan dokumentumfilmet ihlettek és komo

10 zseniális film a halálról

A halál kérdésének összetettsége szinte mindenkit foglalkoztat időnként az életben. Bár elsőre talán lehangoló témának tűnhet, legyen szó azonban bármilyen alkotásról, bizony be kell látnunk, hogy a filmvilágban bőven akad olyan produkció, amely épp az ellenkező hatást képes elérni. Alábbi összeállításunkban olyan filmeket gyűjtöttünk össze, amelye

Különleges mozgást kellett megtanulnia a Dűne színészeinek

Ritmus nélküli járársra tanították a szereplőket, hogy karaktereik elkerüljék a film félelmetes óriásférgeit.Rendhagyó mozgást kellett elsajátítania a Dűne szerepőinek a film egyik legikonikusabb lénye miatt. A sztori szerint a sivatagban élő óriás homokférgek gyakorlatilag elnyelik az embert, ha belebotlik egybe, de egy ügyes trükkel el lehet kerü

Egy magyar horrorfilm, amelyben kifejezetten nehéz meghalni - Post Mortem kritika

Nem is annyira könnyű dolog meghalni egy horrorfilmben. Akár így is össze lehetne foglalni a Post Mortem című magyar alkotás történetét, amelyben két, halálból visszatért főszereplő próbál a túlvilágra juttatni megrekedt lelkeket, mert nekik sem megy olyan könnyen a földi léttől való elszakadás. Bergendy Péter filmje sikert sikerrel halmoz a nemzet

Egy látványos film látványos buktája

A Ragadozó városok lett 2018  egyik nagy vesztese, pedig az alapanyag jó volt, és nem más adta hozzá a nevét, mint a nagy Peter „Gyűrűk ura” Jackson. Mi lehetett a gond.