Film-zene-szórakozás

2022. november 23.11:15

Új évadot hirdet a Szegedi Szabadtéri Játékok

Izgalmas újdonságok és nagy visszatérők fémjelzik majd a 2023-as programsorozatot. Az ország legnagyobb nyári színházi fesztiváljának következő évi műsorát online sajtótájékoztatón ismertette a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója, Barnák László.   A Dóm téri szabadtéri színpadon idén is látványos zenés produkciók szórakoztatják majd az igényes kik

Mohamed Mbougar Sarr az irodalom labirintusáról írt, és közben beleveszett a saját regényébe

Mohamed Mbougar Sarr szenegáli író akarata ellenére is szimbólummá vált: 31 évesen, első fekete-afrikai szerzőként nyerte el a legrangosabb francia irodalmi elismerést, a Goncourt-díjat. Paradox módon azzal, hogy neki ítélték a díjat, mintha belépett volna a saját regényének világába, amelyben az irodalmi elitet és intézményrendszert figurázta ki.

Minden drágul, ami a karácsonyhoz kell, a fenyőről viszont az emberek többsége akkor sem mond le

A karácsonyfák ára 10-15 százalékkal nőtt tavaly óta, a díszek legalább 30 százalékkal drágábbak. A legolcsóbb szaloncukorból egy kilót tudunk venni annyi pénzért, amennyit a másik fajtából 30 dekáért fizetünk. A szaloncukrok között sok ezer forint különbség lehet, és műfenyőt is lehet kapni tizenöt-, de százezer forintért is.    

Budapestre jön Bonobo, aki elektronikus módszerekkel készít nem elektronikus zenét

Egy hét múlva Budapesten koncertezik az elektronikus zene egyik legnagyobb figurája, Bonobo, akinek a Fragments című hetedik lemezén olyan zenészek működnek közre, mint Jamila Woods, Joji, Kadhja Bonet, Jordan Rakei, O’Flynn és Miguel Atwood-Ferguson. Az európai turné előzenekara az elektronikát világzenével és ütőhangszerekkel ötvöző Poté lesz, de

Stressz vagy öröm az ünnepi készülődés?

Évezredek óta hagyomány a téli napforduló környékén az ünneplés, a sötétség búcsúztatása és az eljövő fény üdvözlése. Ezek az alkalmak mindig is irányt mutattak, és hozzájárultak az élet körforgásának átéléséhez. Mindannyiunknak szüksége van az év végi lelassulásra, a karácsony ezért is sokak számára a legérzelmesebb időszakának számít. Ahogy pedig