Film-zene-szórakozás

2023. február 21.11:09

A Larry nem romafilm, de megértő fény vetül benne a romákra

A Borsodban játszódó filmben számos roma mellékszereplő tűnik fel, a történet egy részét pedig az edelényi szegregátumban, helyiek közreműködésével forgatták. Bernáth Szilárd rendező nagyon tudatosan és érzékenyen állt hozzá a romák ábrázolásához - többek közt erről beszélgettünk vele, Bódis Krisztával, és két szereplővel, Onofer Lászlóval és Csiki

Saját helyre költözött az Art-Színtér

Első bemutatóját tartja új állandó játszóhelyén az Art-Színtér: A Rózsák háborúja című darab Györgyi Anna és Seress Zoltán főszereplésével hétfőtől látható. Az Art-Színtér produkciós iroda, amely több éve jelen van a színházi palettán, saját állandó játszóhelyen kezdte meg működését az Árpád fejelem útja 3-4. szám alatt – áll az Art-Színtér hétfői

A borító a leglátványosabb, de a könyvtervezés ennél sokkal többről szól

„Ne ítélj meg egy könyvet a borító alapján!” -  tartja az angol mondás, mely valójában nem a könyvekre, hanem az emberek megismerésére vonatkozik.  Könyvek esetében is igaz lehet persze, de azért ideális esetben szoros az összefüggés a kiadvány kivitelezése és a benne foglalt szöveg között. Bár sokszor nem tulajdonítunk jelentőséget neki, mégis jó,