Munkaidőn kívül, privát számán hívta főnöke, letiltotta a fenébe
A fiatal lány komolyan veszi a munka-magánélet egyensúlyt: vett külön egy telefont, amin a munkahelyi dolgait intézi.
Egy szent szarvas meggyilkolása: Baklövés
Yorgos Lanthinos 2015-ös disztópikus szatírája, A homár után – görög származásához híven – az egyik legismertebb görög mondához, Iphigenia történetéhez nyúl, melyet Euripidész két színművében is feldolgozott. A történet szerint a Trójában tartó Agamemnón király lenyilazza Artemisz istennő egy szent szarvasát, amiért cserébe saját lányát, Iphigeniát
Elindult a Janikovszky Éva meseíró pályázat
A 18. Janikovszky Éva meseíró pályázat védnökei Janikovszky János, a Móra Könyvkiadó vezérigazgatója és Fodor Péter könyvtárigazgató.
Nagyon dühös lettem amiatt, hogy mindig dühös voltam
A Galaxisok hetedik nagylemezén egyértelműen érezni a hidegháborús szorongást, miközben nagy hatással volt rá a '80-as évek spanyol újhulláma is. Szabó Benedek, a zenekar frontembere beszélt az After Podcastben.
"Nem fogadjuk el, hogy az ország vezetése lemondjon a kortárs kultúráról!" A Független Előadó-művészeti Szövetség közös cselekvésre hív
A szövetség azonnali tárgyalásokat és érdemi egyeztetéseket követel a döntéshozóktól a szakma képviselőivel.
A tomboló düh elfojtása egy egyszerű beavatkozással is történhet
Magyar és német női írók és műfordítók beszélgetnek a Goethe Intézet estjén önszerveződésről és érdekképviseletről. Többek között arról, van-e már saját szobájuk a nőknek? És elegendő-e mindez ahhoz, hogy láthatóvá és hallhatóvá váljanak a nők? A beszélgetés résztvevői közül legutóbb Leia Schneider írását osztottuk meg, most pedig elolvashatod Yael
Több mint harminc program a 3. Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Heteken
Nemzetközi és magyar sztárok klasszikus, jazz-, könnyű- és világzenei koncertjei és bemutatói, táncelőadások, kiállítások és filmvetítések, összesen több mint harminc programmal várja a közönséget március 31. és április 16. között a 3. Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek. A Bartók Béla nevét viselő fesztivál 2021-ben azzal a céllal indult, hog
Kész a magyar Mandalóri páncélja – 2 évnyi munka a háta mögött!
Mozi Hírek – Egy magyar rajongó több mint 2 évig dolgozott a Mandalóri jelmezén, melyet most bemutatnak az új évad premierjén. Kézzel varrott bőr, 3D nyomtatás és alumínium töltények alkotják az elképesztően részletes és valósághű páncélt. Zsikla Gergely, a megszállott Star Wars rajongó, tíz éve cosplayezik. Az első évad alatt elkezdte dolgozni a
Ha szeretted a Másnaposok című filmet, akkor a Legénybúcsú extra is neked való
Új magyar vígjáték a láthatáron! A Legénybúcsú extra májusba kerül a mozikba, de most megnézheted az első részleteket. A filmben egy baráti társaság száll versenybe azért, hogy összehozhassák a tökéletes esküvőt. Rózsa Gábor rendezi, és többek között Varga Ádám, Kálloy-Molnár Péter és Michl Juli játszanak a filmben.
Gyászol a világ, meghalt a jazzlegenda, Wayne Shorter
89 éves korában elhunyt Wayne Shorter amerikai szaxofonos és zeneszerző, a '60-as évekbeli jazz egyik korszakalkotó személye.
Új színész csatlakozott az új Alien-filmhez
A 20th Century Studios és a Hulu egy új Alien-filmet fejleszt Fede Álvarezzel, aki a 2013-ban bemutatott amerikai horrorfilmet, a Gonosz Halottat is rendezte. Az Alien-franchise 1979-ben indult hódító útjára a Nyolcadik utas: a Halál című sci-fi horrorral, amelyet Ridley Scott rendezett, Dan O’Bannon írt, a főszerepet pedig Sigourney Weaver játszo