Film-zene-szórakozás

2023. március 4.11:14

Tökös magyar huszárra gerjednek a nyugati nők

Hadik Andrásról a Hadik című filmből alig tudhatunk meg valamit azonkívül, hogy hatalmas tökei voltak, és ő egy tiszta lelkű Magyar hős. A film elsősorban azoknak szól, akik szerint minden jó, ami magyar, és minden, ami nem magyar, az rossz, vagy legalábbis gyanús. Ilyen egy szovjet propagandafilm Magyarországon, 2023-ban.

Tizenkét helyszínen, csaknem negyven programmal indul a 38. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál

Tizenkét helyszínen csaknem negyven programot kínál a 38. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, amelyet március 10. és 25. között rendeznek meg.   Barta Dóra, a főszervező Hírös Agóra Kulturális Központ ügyvezető igazgatója felidézte: a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál hosszú múltra visszatekintő rendezvénysorozat, amelyet 1986 óta minden évben kiemelkedő prog

A korai 2000-esek irritálóan túljátszott magyar slágerei

A világvégeváró szekták csúnyán lyukra futottak, amikor 1999 augusztusában „már minden mindegy” alapon védőszemüveg nélkül nézték végig a napfogyatkozást. De nem jártak jobban azok sem, akik abban a hitben éltek, hogy a millenniumhoz Happy Meal-menüben járó „új aranykor” eljövetele bárminemű hatást gyakorol a magyar popzenére.