Film-zene-szórakozás

2023. április 20.11:18

Az 1984-ben olyan az élet, mintha lépni próbálnánk a sakktáblán, pedig már rég mattot kaptunk

Újraolvasó rovatunkban olyan klasszikusokat veszünk elő újra, melyeket mindenki ismer, még akkor is, ha esetleg soha nem is olvasta őket. Szállóigék, felejthetetlen hősök, emlékezetes fordulatok tárházai ezek a fogalommá vált, kultikus regények, melyek az európai kultúra meghatározó alapszövegei, az úgynevezett általános műveltség részei. Éppen arr

Ez Tarantino kedvenc feszült jelenete a filmjei közül

A rendező szerint tehetsége van ahhoz, hogy feszültséget teremtsen a vásznon.A spanyol El País című lapnak nyilatkozva Quentin Tarantinót arról kérdezték, hogyan készíti a feszült jeleneteket, és egy kedvenc példát választott ki az életművéből.A szóban forgó jelenet a 2010-es Becstelen brigantyk című film elején játszódik, és a Christoph Waltz álta

Hétvégén bepillantást nyerhetünk a Ligeti-univerzumba

Ligeti, jó társaságban címmel ad koncertet a MIKAMO Közép-Európai Kamarazenekar április 23-án 18 órakor a Budapest Music Centerben (BMC) – áll a szervezők közleményében. A Ligeti György születésének 100. évfordulóját ünneplő koncert a Ligeti-univerzumba enged betekintést – áll a közleményben. Elhangzik egyebek mellett Conlon Nancarrow A Studies for