Mission: Impossible - A végső leszámolás: Elfogyott a lelkesedés
Ethan Hunt visszatér talán utoljára, hogy egy újabb, még lehetetlenebb küldetést vállaljon. A várakozások ellenére A végső leszámolás messze elmaradt a széria legjobb filmjeitől. Erőltetett melodráma, folyamatos magyarázós jelenetek, a kreativitás hiánya és lassú felvezetés jellemezte a mozit. Ezúttal nincsenek komplikált, többszintes küldetések va
Látványos fináléval búcsúzik a Sisi-sorozat – A 4. évad már az RTL+-on!
A Sisi című kosztümös sorozat negyedik, egyben utolsó évadában Erzsébet visszatér Bajorországba, ahol kiderül, hogy gyerekkori otthonát apja egy lóversenyen elveszítette. Visszavágót kér, és kihívja az ország legjobb zsokéját egy látványos lóversenyre a müncheni Oktoberfesten. Eközben legidősebb bátyjának, Lajos Vilmosnak döntenie kell polgári szár
Nem bírják abbahagyni a Netflix új sorozatát a nézők
A Túl sok főszerepében Megan Stalter (Hacks) látható, aki egy munkamániás New York-i nőt alakít. Egy fájdalmas szakítás után úgy dönt, elhagyja az országot, és Londonba költözik, ahol váratlanul találkozik a zenész Felixszel - és talán az igaz szerelemmel is.
Ötven éve vált első számú közellenséggé a nagy fehér cápa
A cápát éppen fél évszázada nyáron mutatták be az Egyesült Államokban, majd tíz évvel később Magyarországra is megérkezett. Steven Spielberg első gigasikere volt a film, illetve pályája fordulópontja, amikor közönségfilm-rendező lett.
Már a dínók sem az igaziak – Arat a Jurassic World: Újjászületés
Már az első héten behozta a gyártási költségének kétszeresét a Jurassic World: Újjászületés. Egyébiránt ott folytatja, ahol a széria abbamaradt, a kritikusok és a rajongók fanyalgása mellett szinte biztos, hogy átlépi az egymilliárd dolláros bevételt. Mert a rossz dínófilm is üzlet. Drága, de igazi aranybánya. Tuti, hogy érkezik majd a folytatás.
"Minél többet írsz, annál jobb íróvá válsz" – interjú Samantha Shannonnal, a Csontszüret-sorozat írónőjével
Samantha Shannon tizenkét évvel ezelőtt, 2013-ban adta ki első regényét, a hétrészesre tervezett Csontszüret-széria első kötetét, amit A Mímes Rend és a hamarosan magyarul is megjelenő A lázadás dala, továbbá a The Mask Falling könyvek követtek, de ő jegyzi A Narancsfa-kolostor és A leszálló éj napja című fantasyket is. És amikor Budapestre látogat
"A legjobb dalainkon ülünk épp" – Interjú a Budapesten koncertező Sofi Tukkerrel
A magyar közönség már szívébe zárta a Sofi Tukker elektronikus zenei duót, akik nem először játszanak nálunk július 15-én. Sophie Hawley-Welddel és Tucker Halpernnel Budapestről, az ideális koncertoutfitekről és a készülő zenéikről beszélgettünk.
A remény rabjai rendezője majdnem filmet készített ebből a Stephen King-történetből is
Frank Darabont három kiemelkedő Stephen King-adaptációval szerzett hírnevet a filmtörténelemben – ezek az 1994-es A remény rabjai, az 1999-es Halálsoron és a 2007-es A köd című produkciók. Mindhárom alkotás nagy elismerést kapott, így joggal gondolhatták a filmrajongók, hogy Darabont továbbra is King-műveket visz majd vászonra. Ez azonban nem így t
Bordán Irén fájó vallomása: kitagadták a szülei
Igaz, csak pár napra, egyébként imádták, szerették. Az utóbbi időben a színésznő 90 éves édesanyját ápolta.
Bevándorlóként él kettős életet, mégis a világ megmentőjének tartják
Superman július 10-én tért vissza a mozivásznakra, a szuperhősről készült kvízünkben pedig most ön is tesztelheti tudását.
Ki nem találnák, kit tart a legjobb amerikai színésznek Al Pacino
A hollywoodi színészlegenda azokat a rendezőket kedveli, akik humorral és intelligenciával dolgoznak.