Film-zene-szórakozás

2025. szeptember 10.11:25

Gomorra: A sötétség mélyén

Kevés sorozat képes olyan elementáris erővel megragadni a nézőt, mint a Gomorra. A 2014-ben indult olasz bűnügyi dráma nemcsak a maffiatörténetek világát hozta közelebb, hanem egy egész társadalmi közeget is, amelyben a bűn nem csupán háttér, hanem mindennapi realitás. Azóta öt évadot ért meg, és sokak szerint az egyik legjobb európai sorozattá vál

Kanadában is megismerték Hunyadi diadalát

A Toronto International Film Festival (TIFF) Primetime programjában tartotta észak-amerikai premierjét a Hunyadi sorozat. A Beta Film és az NFI támogatásával, valamint Robert Lantos kanadai-magyar producer irányításával megvalósult 10 részes alkotást a fesztivál azon válogatásába hívták meg, amelyben évről évre a világ legizgalmasabb új televíziós

Sodró Elizáé az idei Kaszás Attila-díj

Bakonyi Csillát, Csathó Norbertet és Sodró Elizát jelölték idén a Kaszás Attila-díjra. A közönségszavazáson a legtöbb szavazatot a Radnóti Színház társulatának színművésze, Sodró Eliza kapta. A díjat Novák Irén, a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára adta át szeptember 9-én, a 20

65 éves lett kedvenc Mr. Darcynk! – legjobb filmjeivel köszöntjük Colin Firth-öt

Romantikus vígjátékokból indult, mára pedig Oscar-díjas színész: Colin Firth igazi kaméleonnak számít, ha a filmvászonról van szó. Legyen szó megható drámáról, szívszorító szerelmi történetről vagy könnyed zenés komédiáról, Firth minden szerepében képes valami különlegeset nyújtani, amiért olyan sokan szeretik. A színész 65. születésnapját ünnepelv

Jubileumi évad a Vígszínházban

Jubileumi, 130. évadát kezdi meg a Vígszínház. Az első bemutató ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében a @Ll3t4rgIa lesz, míg a Pesti Színházban a Madame Tartuffe című előadást Kincses Réka állítja színpadra.  A Falstaff Valló Péter, a Frankenstein Hegymegi Máté rendezésében lesz látható a Vígszínházban, míg a Pesti Színházban Szabó Máté az Igazából

A múlt feldolgozása nélkül jövőt sem lehet építeni

Bán Zsófia új könyve egy különleges családregény, amely egyszerre beszél a történelem egyik legvészterhesebb korszakáról egy budapesti zsidó család történetén keresztül, valamint arról, miként ismétli magát a történelem.

"Minden jelenet előtt összerakták az arcomat" – Kulisszatitkokat tudtunk meg Tóth Károlytól, Deák Kristóf új filmjének főszereplőjétől

Az ősszel debütáló Egykutya című film különleges alkotás: állami támogatás nélkül, sok-sok lelkes munka eredményeként született meg teljes mértékben az ACG finanszírozásában. Tóth Károly színművész Szlovákiában már elnyerte a közönség szívét, mára pedig komoly népszerűségnek örvend Magyarországon is. A színdarabból mozivászonra álmodott Egykutya a