Ugyan, miért lennék nagyasszony?
A 94 éves korában pénteken meghalt Keleti Éva karrierje annyira tartalmas volt, hogy egy majdnem harmincéves önkéntes visszavonulás is belefért. Sztárfotók és portrék a szocializmusból, amik túlélték a művészt.
A teljes sötétség után – eltemették Tarr Bélát
Az egy hónapja hosszú és súlyos betegség után meghalt, világhírű filmrendezőt több százan búcsúztatták a Fiumei úti sírkertben, ahova a főpolgármester végül elvitte "azt a kurva plecsnit" Budapest díszpolgárának.
"Konyakkal és szivarral a kezemben, az első sorból fogom végignézni, hogy azt a nőt beviszik" - Alekosz börtönbe záratná a TV2 hírigazgatóját
Nagy Alekosz hidegvérrel vázolta fel a bosszúját Szalai Viviennel szemben, akit személyesen kísérne a börtön kapujáig. De nem csak a TV2 hírigazgatója van a listáján: kiderült, ki a következő célpontja.
A Föld legkisebb nemzete, aminek tagjai egy nyílt tengeri erődön élnek
A világ legkisebb „országa" tele van furcsaságokkal, melyek listája magával az elhelyezkedésével kezdődik: a Sealand Hercegség egy második világháborús tengeri erődítményen rendezkedett be az Egyesült Királyság délkeleti partjainál. Bár a britek nem ismerik el a nemzet függetlenségét, a sealandi lakosok komolyan veszik az államiságot.
A Netflix új csajos krimi-thriller sorozata, amit egy hétvége alatt ledarálsz
Ha egy izgalmas, női főszereplős krimi-thrillert keresünk, a Mesteri ötös című sorozat tökéletes választás erre a hétvégére. A Netflix új, francia szériája február 5-én debütált, és már az első napon a globális streaming-hétvége egyik legnagyobb szenzációjának bizonyult. A nyolc epizódból álló sorozat rövid, 35-45 perces részeinek köszönhetően akár
Ábel Anita férje nem akart tőle gyereket
Őszintén beszélt anyaságról és lemondásról Ábel Anita: tisztelettel beszél a küzdő nőkről és az elfogadásról, megható őszinteséggel.
Szabó Zsófinak randipartnert kerestek a TV2-n
Kasza Tibi és Aurelio próbálták összeboronálni egy játékossal.
Szellemházakba vannak bejelentve Jákli Mónika cégei
Évek óta nem látták Jákli Mónikát azokon a címeken, ahol cégei telephelyeit bejelentette. Végrehajtók is jártak már azon a két szlovákiai, csallóközi címen, ahol marketing vállalkozásait 2022-ben bejelentette. A felsővámosi ingatlanról azóta már a házszám is lekerült, szinte lehetetlen megtalálni Albáron, és a postás azt mondta, Jákli Mónika szlová
Meghalt Keleti Éva fotóművész
A Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus 95 éves volt.
Egész éjjel kasszázik az Aldi bájos reklámarca
Lépten-nyomon mosolyognak rá az emberek, mióta az Aldi Kasszasztori reklámokban szerepel, de azt kevesen tudják, hogy Pájer Alma Virág naponta mosolyogtat meg a színpadon egy másik közönséget: a bábszínház rajongóit, köztük sok-sok kisgyereket. Alma tíz éve a Budapest Bábszínház oszlopos tagja, ahol olyan közönségkedvenc darabokban szerepel, mint a
Szomorú: durván átverték A Nagy Ő esélyesét, ügyvédhez kellett fordulnia
Kiss Krisztina egy autó miatt keveredett jogi vitába. Hiába kérte, nem cserélték ki a folyton szervizben álló járművet, ezért keményebb eszközökhöz folyamodott.








