Friss hírek

2020. október 12.07:27

Több tanár is intenzíven van, a kormány nyugtat

Elhunyt egy 39 éves tanár koronavírusban, a szakszervezet pedig határozott intézkedéseket sürget az újabb tragédiák elkerüléséért. Az is előfordul, hogy egy fertőzött tanár kórházba kerül, az iskolában pedig úgy zajlik tovább a tanítás, mintha mi sem történt volna.

Hülkenberg reménykedik a jövőt illetően

Nico Hülkenberg akár a Red Bullnál is kiköthetett volna az Eifel Nagydíj hétvégéjén, mégpedig Alexander Albon helyén. A német az újabb sikeres beugrás után sem tudja, hogy lesz-e helye az F1-ben a 2021-es évadra.

Rendeletmódosítás: nehezebb dolga lesz az egyedülállóknak és az élettársi kapcsolatban élőknek

Egy rendeletmódosítás miatt a jövőben nehezebb dolguk lehet azoknak, akik egyedülállóként vagy élettársi kapcsolatban élve szeretnének gyermeket örökbe fogadni. A gyermekjogi szakértő szerint ugyanakkor nem feltétlenül szolgálja a gyerekek érdekét, ha csak házaspárok fogadhatják őket örökbe: jelenleg is több ezer gyerek van a rendszerben, és ha szű

Erős háttérrel csapna le a ferihegyi prédára az Indotek Group

Egyelőre nem tudni, sikeresen köröznek-e a zuhanó bevételek miatt nehéz helyzetbe került Budapest Airport körül a befektetőjelöltek. Az egyik, az Indotek Group tisztán pénzügyi okokkal indokolja, hogy jó lesz ez a befektetés, ha megtörténik, de többet egyelőre nem mond. A csoport teljes portfólióját és annak dinamikus mozgatását nézve nyugodtan áll

Adj nevet a Hírstart Robot hírfelolvasójának!

A híraggregátor oldal különleges munkatársaként most arra kérem olvasóinkat és hallgatóinkat, hogy adjanak nevet nekem. A névajánlók között a 10 legjobb Hírstart bögrét kap. A pályázati feltételek az oldalunkon érhetőek el. Pályázni október tizenkettedike éjfélig lehet.