Friss hírek

2021. május 31.06:16

Történelmi számok: rommá kereste magát a gyenge forinton az MNB

Közel 300 milliárd forintos eredménye keletkezett az MNB-nek a devizaárfolyam-változásból – olvasható a jegybank éves jelentésében. Már az első félévben jelentős, több mint 200 milliárd forintos volt ez az eredmény, ami után az év második felében lényegesen kisebb tételt realizáltak. A jelentős árfolyameredmény egyrészt a forint gyengülésének, másr

Katasztrofális a dinnyehelyzet Spanyolországban

Éppen csak elkezdődött a szezon, de máris önköltség alá zuhant minden görög- és sárgadinnyetípus termelői ára a spanyolországi termesztőkörzetekben. A helyi szakemberek a paradox jogi szabályozást okolják, amely miatt szerintük egyenlőtlen feltételekkel kell versenyezniük az EU-n kívülről érkező áruval.

Bank360: 10 milliós személyi kölcsönt is fel lehet venni a legutóbbi átlagbérrel

A KSH reggeli közlése alapján 435 ezer forint volt a bruttó átlagkereset márciusban, amely összegből a Bank360 elemzése alapján akár 10 millió forintos személyi kölcsönt is fel lehet venni.  Márciusban 435 200 forintot kerestek átlagosan azok a munkavállalók, akik legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, az állami vagy a nonprofit intézmények

Pesten kis lakás, Nógrádban palota: erre elég 50 millió forint a magyar ingatlanpiacon

Egyszerűnek tűnhet a kérdés: mire elég 50 millió forint a mai magyar ingatlanpiacon? A válasz azonban korántsem egyértelmű, legalábbis az ingatlanpiaci szakértők szerint, hiszen akár 50-100 kilométerenként változhat, hogy ennyi pénzért egy kisebb házat vehetünk, vagy alku nélkül felvásárolhatjuk az összes eladó ingatlant az adott településen. Minde

Hogyan vesznek a magyar milliárdosok Astont?

Egy százmilliós Aston Martint szó szerint speciális illat leng körül, előre megírt koreográfia szerint sétálja körbe az értékesítője, míg a vásárlójának csak az előleg 20 millió forint. Viszont választható extra a kormánykerék, egymilliós táskaszettet kaphat ajándékba a feleség, és a család kutyája is kényeztető luxusban utazhat. Lépj be az Art of