Friss hírek

2023. április 17.07:00

Lehullott a lepel a „kézen járó” nyulak rejtélyéről

A sauteur d’Alfort háziasított nyúlfajta jellegzetessége, hogy nem tud ugrálni. „Milyen nyúl az ilyen?” – kérdezhetnénk, amit ráadásul azzal is megfejel, amikor kedve tartja, mellső lábaira állva sétál. Ezt a rendellenes viselkedési formát egy nemzetközi kutatócsoport is vizsgálta, és munkájuk során kiderült, a nyúlfajta gerincvelejében egyetlen gé

Egyre durvább Magyarországon a vagyoni szakadék

Számos iparágban és a gazdaság egészében is egyre erőteljesebb a vállalkozói erőközpontosítás. Így nem csak a társadalmon belül nyílik egyre inkább a vagyoni olló, hanem szakértők szerint az előbbitől nem függetlenül, a tehetősebbek mezőnye is mind széthúzottabb.

Százezernyi magyar mehetne nyugdíjba 30-50 éves kora között: erről kevesen mernek őszintén beszélni

A jelenlegi, erősen összetett problémákkal küzdő munkaerő-piaci helyzet kapcsán újra és újra felmerül a feltétel nélküli alapjövedelem kérdése. Nevezetesen, hogy mégis mit kezdjenek majd a társadalmak azokkal az embertömegekkel, akiknek a munkáját így vagy úgy felváltja a digitalizálás, gépesítés. A probléma nem új keletű, évszázados múltra tekint