Orbánnak volt egy titokban tartott útja Szaúd-Arábiába, ahol az arab ország elsőszámú vezetőjével találkozott
A miniszterelnök még 2022 októberében utazott Rijádba szűk kísérettel. A Direkt36 információi szerint még a kormányon belül is kevesen tudtak az útról, amelynek célja máig sem teljesen világos.
Rejtélyes, gyanús telefonhívások történnek Magyarországon - nem tudni, mi a hívó fél konkrét célja
Új módszerrel próbálkoznak itthon a csalók: ezúttal egy hamis Netflix-meghallgatással verik át az óvatlan áldozatokat hogy aztán adatokat csalhassanak ki tőlük.
Hanna kiborulása miatt ő megy haza Petra helyett?
Lajkó Norbi úgy dönt – Köllő Babett javaslatára –, hogy azonnal hazaküld egy lányt. A Határtalan szerelem párkeresője azonban vonakodva teszi meg ezt a lépést. Nagy meglepetésére a kiválasztott Petránál Hanna sokkal jobban kikészül a bejelentés hallatán. A nem várt fordulat végül olyan káoszt okoz, hogy Hanna sírva hagy ott mindenkit. Az RTL+ Premi
Vége a kelet-nyugati közös fegyverzetfejlesztésnek – a Jak-130 repülőgépek kalandos története, magyar szálakkal
Az eredetileg orosz tervezésű Jak-130-as gépek története jól szimbolizálja az együttműködést és a befejeződését is. Az ukrán háború végképp betette a kaput a kelet-nyugati közös fegyverzetfejlesztés történetének.
"Ha a homlokodra van írva, hogy győznöd kell, akkor úgyis csinálni fogod" – Lotfi Farbod útja az iráni emigrációból a Deutsche Bank vezetéséig, és tovább
A Budapesti Értéktőzsde és a Deutsche Bank egykori vezetője tizenöt évig nem volt szabadságon, de ha újrakezdhetné, ugyanígy csinálná.
Lett nagy csodálkozás, bár Orbán Viktor nem így gondolta
A vártnál is rosszabb GDP-adatokat produkált a magyar gazdaság 2025 első három hónapjában, pedig a kormányzat nagy reményekkel vágott neki az évnek. Szokásos negyedéves összefoglalónkban a hazai adatot a legfontosabb uniós számokkal hasonlítjuk össze, és megnézzük, milyen tényezők befolyásolhatják a következő időszakot.
Berobbant a lakossági hitelezés, a vállalati viszont döglődik
Dinamikusan nő a lakossági hitelezés Magyarországon, a lakáshitelek és a fogyasztási kölcsönök is újabb csúcsokra futnak. A vállalati hitelezés ugyanakkor csökken. Segítene, ha a kormány kijelentené, hogy lesz vagy sem újabb támogatott hitelprogram a cégeknek – hangzott el a Portfolió Hitelezés 2025 konferenciáján.
Magyar javaslatra szemléletváltás indulhat el az EU területén az állategészségügyi gyakorlatban
Magyarország kezdeményezésére az Európai Unióban is megvitatták az uniós szintű aktív vakcinázás bevezetésének lehetőségét, amely megoldást jelenthetne az Európa-szerte terjedő állatbetegségekre és azok súlyos gazdasági következményeire - nyilatkozta az agrárminiszter hétfőn Brüsszelben.
Mit adtak nekünk a zuffenhauseniek?
Mint minden európai autógyár, úgy a Porsche is megszenvedi a szabályozói oldalról érkező nyomást, magyarán a villanyosítást. Kár tagadni, hogy
Ronaldo gólkirály lett, de csapata lemaradt a BL-indulásról
Hétfőn este véget ért a szaúdi labdarúgó-bajnokság 2024–2025-ös idénye. Cristiano Ronaldo talán utoljára lépett pályára az Al-Naszr színeiben.
Dzsudzsák megsértődött? Budapesti klubhoz tart, ahol nagy kihívás várhat rá
Úgy értesültünk, hogy a magyar válogatottsági rekorder a mellőzés miatt elhagyja a Dvsc-t.
Ezúttal nem romlik el az idő a hétvégén, sőt!
A csütörtökön átvonuló hidegfront után nem marad sokáig hűvös az idő, a hétvégén már jelentősebb melegedés veszi kezdetét.