A szobrász szerint nem fizette ki a megrendelt kétmilliós turulszobrot egy Bács-Kiskun vármegyei falu polgármestere
A Facebookon a falu közösségi oldalára posztolt erről a szobrász, azt írta: nem tudja elérni a polgármestert.
Menesztik Nagy Mártont? Megszólalt a miniszter
"Nagy lehet a kétségbeesés, úgy tűnik a kamuvonaton nincs megállás… Magyar Péter ne is reménykedjen, na de nagyon másban sem" - írta a miniszter.
Mini campus a Belváros szívében – kétmilliárdos palotához jutott a Fidesz-közeli vezetőképző
Budapest egyik legértékesebb műemléképületében, a Szép utca 6. szám alatt „mini campust” alakít ki a Magyar Vezetőképző Alapítvány. A Pollack Mihály által tervezett, világörökségi környezetben álló palota értéke meghaladja a kétmilliárd forintot, megszerzését pedig jelentős részben állami támogatások és közpénzjuttatások tették lehetővé.
Kedden kiderül, lépnek-e Varga Mihályék
A jövő héten jelenik meg az államháztartás július végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató, kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, valamint több adatot is közöl a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Matteo Salvini: Macron vegyen sisakot, mellényt, markoljon meg egy fegyvert és ő menjen harcolni Ukrajnába
Diplomáciai botrány alakult ki Olaszország és Franciaország között Matteo Salvini kijelentései miatt, aki azt mondta, Emmanuel Macronnak személyesen kellene elmennie Ukrajnába harcolni.
Vietnám 600 ezer ember kitelepítését rendelte el - hatalmas vihar közeleg
Minden idők egyik legnagyobb tájfunja tombol Délkelet-Ázsiában. Kínában egy népszerű üdülővárost zártak le, Vietnám 600 ezer ember kitelepítését rendelte el.
Orbán Viktor egy majdnem 20 éves mobiltelefont használ – de miért?
A telefon azon a képen látható, amit péntek este tett közzé a magyar kormányfő közösségi oldalán.
A hatszoros világbajnok nyert a Balaton mellett
A hatszoros világbajnok Marc Márquez nyerte a gyorsaságimotoros-világbajnokság MotoGP Magyar Nagydíját a balatonfőkajári Balaton Park versenypályán.
Retro gyümölcstorta recept: így készül az igazi klasszikus
A retro gyümölcstorta sokunk gyerekkorának meghatározó süteménye volt, születésnapokon, ünnepeken mindig előkerült. Ebben a receptben megmutatjuk, hogyan készítheted el otthon a klasszikus verziót: légiesen könnyű piskóta, krémes vaníliapuding, friss gyümölcsök és fényes zselé, pont, mint régen.
A SpaceX 50. alkalommal indított űrhajót a Nemzetközi Űrállomásra
Az űrhajó élelmiszert, ellátmányt és kísérletekhez szükséges eszközöket visz a Nemzetközi Űrállomásra, de a küldetés túlmutat az utánpótlásszállításon.
Az elfeledett motorversenyző zsenire emlékeztek
A rajtrácson mutatták be a mindössze 37 évesen elhunyt egykori versenyző sisakját.
Két arany-, egy ezüst- és két bronzérmet szereztek a magyarok a milánói kajak-kenu vb-n
A zárónap délelőttjén hét futamot rendeztek, ezek közül ötben volt magyar hajó, és a délutáni 5000 méteren is született magyar érem.
Szélsőségek között csapong időjárásunk
A hétvégén még sarkvidéki eredetű léghullámok érkeztek hozzánk, hétfőtől viszont már Észak-Afrika térségéből áramlik fölénk a levegő, a hét második felében rekord közeli magasságba emelkedik a hőmérséklet.