Tech hírek

2020. augusztus 12.10:51

Mesterséges intelligencia: most már a magyarok sem az apokalipszist várják

A Kaspersky megbízásából készült Magyarországon végzett, a mesterséges intelligencia (AI) hatásait vizsgáló kutatás azt mutatta, hogy a magyarok között egyre kevésbé jellemző (39%) a filmekben (pl. Terminator) látott apokaliptikus események okozta félelem és egyre inkább bíznak az AI-ban. Megoszlanak a vélemények a technológia szabályozásának szüks

Egy újabb lista, ahol elterpeszkedhet az IT

Az infokommunikációs szektorban tevékenykedő vállalkozások legsikeresebbjei az elmúlt években fokozatosan egyre nagyobbra és nagyobbra híztak. Piaci kapitalizációban már nemigen van párjuk, de néhány üzleti mutatóban még van tér a hódításra.

Maksz Mentőöv: Covid-gyorssegély az állásukat vesztett kreatív és kommunikációs szakembereknek

A koronavírus-járvány miatt állás nélkül maradt vagy nehéz helyzetbe került kommunikációs szakembereket támogatja a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének legújabb programja, amelyhez a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet partnerként, a Magyar Telekom pedig kiemelt támogatóként csatlakozott. A kétlépcsős program keretében a fejenként 1

Hazánkban már minden negyedik eladott Huawei mobilon HMS fut

Több mint 700 millióan használnak már globálisan olyan okostelefont, amely a Huawei saját ökoszisztémájára, a Huawei Mobile Services-re épül. A járványhelyzet végével Magyarországon is felpörgött a HMS-es készülékek értékesítése, az elmúlt hónapokban eladott Huawei készülékek mintegy negyede már ilyen volt. Gyors ütemben bővül a Huawei saját alkalm

Rekordot döntött a Microsoft

Az augusztusi frissítőkedden nem kevesebb mint 120 sérülékenységet szüntetett meg különféle termékeiben a Microsoft, amelyek közül 17-et minősített kritikusnak a szoftvergyártó.

Földrengés-érzékelővé alakítja át a világ összes Android telefonját a Google

A Google kedden bejelentette, hogy egy rendkívül különleges, új képességgel kezdte el világszerte felvértezni az általa kidolgozott operációs rendszerrel működő mobiltelefonokat. A cég ugyanis egy frissítés segítségével földrengések érzékelésére képes szenzorhálózattá kezdte el átfunkcionálni az androidos készülékek milliárdjait.