Tech hírek

2022. április 7.16:16

Új csúcskategóriás táblagéppel készül a Honor

A kínai vállalat a legújabb szivárgások szerint hamarosan egy új csúcskategóriás táblagépet dobhat piacra. Mutatjuk, hogy mit tudunk eddig róla. A Honor az utóbbi időszakban nem csak az okostelefonok terén lépett emelkedő pályára, hanem a tablet és a számítógép piacon is. A tavalyi évben mutatták be a Honor V7 Pro készüléket, aminek most idén megér

Összefogás: kvantumprocesszort vett az ELTE két kutatócsoportja

Kvantumhardvert vásárolta az ELTE két kutatócsoportja a Kvantuminformatika Nemzeti Laboratóriumban folyó munkájukhoz – közölte az ELTE. Az eszköz mind az alap-, mind pedig az alkalmazott kutatásban versenyképessé teheti a magyar kutatócsoportokat a nagy horderejű, interdiszciplináris innovációk területén. Az ELTE a Kvantuminformatika Nemzeti Labora

Vakok számára fejlesztenek vizuális protéziseket

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Természettudományi Kutatóközpontjának (TTK) részvételével, az Európai Unió (EU) kutatási programjának 2,1 millió eurós támogatásával, nemzetközi projekt indul vakok számára fejlesztett, az agy látókérgi területére beültethető vizuális protézisek teljesítményének és felbontásának javítására.

Az űrkutatást komolyan hátráltatni fogja a háború

Az ukrán-orosz háború, az ennek kapcsán kibontakozott szankciók az űrkutatást nagyon komolyan hátráltatni fogják. Az oroszok ugyanis nem csak az olaj és a gáz terén, de az űrben is megkerülhetetlenek voltak. Eddig. 
A világ kutatás-fejlesztési projektjeinek jelentős része mind a közeli, s a távoli Világegyetem alaposabb megismerésére irányul. Termé

Láthatatlanná tévő pajzsot fejlesztett egy új startup​

Nem véletlen, hogy a legtöbb sci-fi alkotás felhasználja a láthatatlanság gondolatát, hiszen ki ne akart volna legalább egyszer az életében eltűnni egy kínos szituációból, vagy észrevétlenül leskelődni. Egy startup cég úgy tűnik, sikeresen megtalálta a megoldást a képesség elsajátítására.A Invisibility Shield Co. nevű vállalkozás által kifejlesztet

Szintet lép intelligenciában a NAV

A NAV újonnan megalakult Mesterséges Intelligencia Munkacsoportja (MIMCS) az adóhivatal egyedülálló adatvagyonára épülő kutatásokat végez a jövőben - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.


A februári kormányhatározat alapján a cél a NAV adatvagyonában meglévő értékek kiaknázása, és ennek révén a tudományos módszertanok és az adózási, adóztat