Tech hírek

2022. október 9.15:45

Videón a Samsung Galaxy A14

A dél-koreai vállalat következő évi terméke tűnt fel a napokban a szivárgások között. Most megtekinthetjük videón, hogyan is fog kinézni a Samsung Galaxy A14 okostelefon. A Samsung tavaly decemberben leplezte le a Samsung Galaxy A13 5G okostelefont, ami hazánkba fél év csúszással érkezett meg, márciusban pedig a 4G kivitel is megjelent, aminek már

Először repült élesben a zéró emissziós személy- és teherszállító repülő

Ő Alice, az amerikai Eviation Aircraft szeme fénye, egyben a világ egyik legerősebb versenyzője a szépen alakuló elektromos repülés piacán. Erényeit több mint egykilométeres magasságban nyolc percen át repülve bizonyította, amikor a minap felszállt a Grant Megyei Nemzetközi Repülőtérről Washington államban. A The Engineer Gregory Davis vezérigazgat

Több ezer kilométeres törmelékcsíkot hagyott maga után az eltalált aszteroida

Több ezer kilométer hosszú törmelékcsíkot hagyott maga után az az aszteroida, amelynek az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) DART nevű űrszondája múlt héten az első bolygóvédelmi teszt keretében szándékosan nekiütközött – jelentette a BBC. Az ütközés után két nappal egy chilei teleszkóppal sikerült elkészíteni azt a figyelemre méltó felvételt, amel

„Az életet nem könnyen, hanem tartalmasan érdemes élni” – véleményem a tanító-, fejlesztő- és munkarobotokról

A mesterséges intelligencia térnyerésével a robotok már gondolkozni, „érezni” képesek. A robotika tudománya szinte követhetetlenül szárnyal a jövő felé, és egyre többször szembesülünk azzal, hogy a robotok lassan szerves részei lesznek a mindennapjainknak. Olyan területeken is, ahol nem is gondolnánk.

Új ODM robotot mutat be az Agilox

Az AGILOX ONE és az AGILOX OCF után megérkezett az AGILOX ODM is. A logisztikai robotokra specializálódott vállalat egy autonóm, rajintelligencia által vezérelt szállítójárművel bővíti intelligens szállítórendszereinek kínálatát. Az AGILOX tehát egy teljesen új alkalmazási területet céloz meg: a kis rakományokat szállító járművek piacát. Az AGILOX