Folyóvá változtak az utcák Dunaújvárosban a felhőszakadás miatt
A front és vele együtt a zivatarok lassan vonulnak kelet, délkelet felé. Felkészül: Kecskemét.
Fináli Gábori: Izrael vulkánra épült és vulkánon él
"A túlzó kiválasztottság-tudat, ami privilégiumokra tart igényt vagy azokra alapozódik, nem más, mint a fanatizmus egy változata, ami nagyon komoly tévutakra vezethet" - fogalmaz a budapesti, Hunyadi téri neológ zsinagóga rabbija, aki az őt féltő hívek szerint csak keresi magának a bajt. Fináli Gáborral beszélgettünk.
Ekkora távolságra képesek a Lengyelországban talált orosz drónok
Az Mfornak nyilatkozó szakértők arról beszéltek: a Lengyelországban talált orosz drónok akár 6-700 kilométert is képesek repülni. Belaruszból indítva ebbe mind Záhony, mind Budapest belefér.
Máris balra átot hajtott végre az új francia miniszterelnök, hátha ő nem bukik meg
Sébastien Lecornu új francia miniszterelnök visszavonta a két munkaszüneti nap eltörlésére vonatkozó javaslatot. A költségvetési patthelyzetből való kilábalás érdekében elmondta, hogy őszinte és magas színvonalú parlamenti vitát kíván folytatni a pártokkal.
Úgy tűnt, a politikával nagyon megégeti magát, aztán mégis a csúcson tudott maradni
Negyedik egymást követő éve vezeti a Forbes 400 listát az Egyesült Államok – és a világ – leggazdagabb milliárdosa. Az elmúlt évben Elon Musknak egyaránt voltak kiemelkedő és mély pillanatai: kampányolt Donald Trump mellett, majd rövid időre még az elnök új Kormányzati Hatékonysági Minisztériumát (Department of Government Efficiency, a hírhedt DOGE
Egyre nagyobb számban vannak a nyelvet nem beszélő, migrációs hátterű gyerekek az olasz iskolákban
Egyes olasz iskolákban már alig vannak olasz gyerekek. Erre hívta fel a figyelmet a Liga egyik EP-képviselője. Észak-Olaszországban, Monfalconéban például egy iskolai osztályban 27-ből 25 diák külföldi.
A mobiltelefon-szolgáltatás korlátozását fontolgatja Ukrajna az orosz drónok miatt
"Ez nem a mobilkommunikáció teljes leállítása, hanem bizonyos területeken a minőség korlátozása – például a 4G- és 5G-szolgáltatás korlátozása" – mondta az ukrán vezérkar főnöke.
Magas halálozási rátájú, gyorsan terjedő kórházi fertőzés miatt aggódnak a szakemberek
Az egészségügyi ellátórendszereknek egyre több, újonnan kimutatott kórokozóval is meg kell küzdeniük. Az elmúlt évtizedben például a világ legalább negyven országának kórházaiban okozott járványkitöréseket a betegek között egy patogén élesztőgomba.
Orosz drónt üldöztek a román légtérben
Orosz drón sértette meg Románia légterét szombat délután – adta hírül a román Hotnews. A portál a bukaresti védelmi minisztérium közlésére hivatkozva arról számolt be, hogy az orosz drón elfogására a román légierő két F–16-os vadászgépe szállt fel.
Vasárnaptól változik a nyitvatartás minden Aldiban
Szeptember 14-étől az ALDI összes magyarországi üzletében változik a nyitvatartás, hogy a különböző élethelyzetekben lévő vásárlók számára kényelmesebbé tegyék a bevásárlást.
A világ legjobbjai között a hazai villamosvezetők
Kimagasló teljesítményt nyújtott a magyar páros a villamosvezetők első világbajnokságán. Csak egy hajszálon múlt a dobogó a Bécsben tartott megmérettetésen.
Holtan találták otthonában a legendás sportolót
Szörnyű hír rázta meg a nemzetközi sportvilágot vasárnap délután: életének 46. évében elhunyt a legendás brit ökölvívó, Ricky Hatton.
Szoboszlaiék az utolsó pillanatokban harcolták ki a győzelmet Burnleyben
Ezúttal is a védelem két oldalán, a kezdőcsapatban számolt Arne Slot vezetőedző a két magyar válogatott futballistával, a kapus Pécsi Ármin nem volt keretben.
Az éghajlatváltozás és a légszennyezés egy ördögi kör
A Meteorológiai Világszervezet új jelentése szerint a levegőminőség és a klímaváltozás egymást erősítő hatásai világszerte milliók életét és a gazdaság működését fenyegetik. A megoldás csak nemzetközi összefogással és integrált politikával érhető el.