Szatmáry Kristóf: A Fidesz elnökségi ülésén elhangzott, hogy készüljünk, mert az elnökségi tagok kétharmadát elvihetik vezetőszáron
A fideszes politikus szerint minden résztvevő elgondolkozott rajta, hogy vajon a 33 százalékba tartozik-e.
Magyar Péter Orbán Viktorról: Nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy a maffiafőnöknek nem merül fel a felelőssége egy maffiában
A NAV húsz évre visszamenőleg vizsgálhatná politikusok és családtagjaik vagyonosodását. Csökkentik az állami cégek vezetőinek fizetését, 3,8 millió forint lesz a plafon, amit a miniszterelnök mostani jövedelméhez igazítanak. Több feljelentést is tettek a korábban Szijjártó Péter felügyelete alá tartozó Eximbank által nyújtott százmilliárdos hitelek
300 millióért árulják Magyar Péter és Varga Judit egykori közös, CSOK-os balatonhenyei házát
Magyar egy éve még azt írta, bízik abban, hogy talán még lesz módja a ház kertjében focizni az unokáival és a fiaival fröccsözni a medence partján. Nem lesz.
Közzétették Sulyok Tamás vagyonnyilatkozatát
Nyugodt és kényelmes nyugdíjas éveknek néz elébe.
Dúró Dóra Tusványoson a Fidesz bomlásáról
Először járt nemzeti radikális politikus a Fidesz erdélyi buliján, Orbán Viktor világmegfejtéseinek helyszínén, Tusványoson. Dúró Dórát, a Mi Hazánk országgyűlési képviselőjét kérdeztük.
Üzemanyagárak: újra kattanhat a hatósági bilincs?
A magyarországi üzemanyagpiac szereplői és a fogyasztók egyaránt egy puskaporos hordón ülnek: a kiszámíthatatlan globális olajpiaci trendek, a geopolitikai konfliktusok és a hazai makrogazdasági mutatók sérülékenysége folyamatosan napirenden tartják a kérdést, hogy vajon megismétlődhet-e a közelmúlt gazdaságtörténetének egyik legvitatottabb lépése.
Vége a forint szárnyalásának, kulcsfontosságú tengeri út került veszélybe
Két hónapos mélypontra gyengült a forint az iráni-amerikai háború kiszélesedése és a Szuezi-csatorna felé vezető tengeri út bizonytalansága miatti kockázatkerülés miatt. A választások óta lezajlott árfolyam-erősödés több mint felét visszaadta a forint.
"Tusnádfürdő, készülj!" – Így utazik Orbán Viktor az idei Tusványosra
Orbán Viktor a hagyományoknak megfelelően idén is beszédet mond a székelyföldi Tusnádfürdőn.
Az előző kormányfő bukását előkészítők komoly pozíciókat kaptak az új kormányfő mellett
Andy Burnham brit miniszterelnök a hivatalba lépését követő első két napot az új kormány összeállításával töltötte.
Fordulat a Jéger ügyében: független vizsgálat indulhat, a gazdák véleményét is kikéri a minisztérium
Független tudományos vizsgálatot és országos gazdafelmérést kezdeményez az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium a JÉGER jégkármérséklő rendszer működésével kapcsolatban.
Az osztrák élvonalba adta kölcsön magyar kapusát a Liverpool
Az előző szezonban Pécsi Ármin fizikumát fejlesztette a Liverpool, a Hartbergnél fokozatos meccsterhelést kaphat.
Úszás: Kós szerint Milák hiánya elveszett lehetőség váltóban
Az olimpiai bajnok letisztítaná 2028-as Los Angeles-i ötkarikás programját.
Újabb front zárja a hétvégi kellemes strandidőt
A front kelet felé elhagyja térségünket, így a hétvégén mérsékleten meleg, de napos, nyári idő várható. Majd vasárnap délutántól megnövekszik a felhőzet, mert hétfőn már jön is a következő hidegfront, széllel és záporokkal.








