Vitézy Dávid visszaszólt Mészáros Lőrincéknek, szerinte nem elég alaposan magyarázkodnak a 149 milliárdos megbízásról
A miniszter szerint a magyar adófizetőknek 100 milliárd forintot spórolnak azzal, hogy újra pályáztatják az M6-os autópálya egyik szakaszának üzemeltetését.
Érkeznek a várva várt amerikai ballisztikus rakéták Ukrajnának
Az orosz külügyminisztérium magyarázatot kért Washingtontól és Ankarától azokra az információkra, amelyek szerint Törökországban tárolt jelentős mennyiségű amerikai fegyvert és lőszert adnának át Ukrajnának - közölte Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szombaton a RIA Novosztyi orosz hírportál szerint.
Kevesebben jöttek idén a Szigetre, Gerendai Károly három okot jelölt meg
Számos körülmény nem kedvezett nekünk, így a számok nem alakultak úgy, ahogy szerettük volna - mondta Gerendai Károly a Sziget zárónapján. Míg tavaly 416 ezer volt a látogatószám, idén kevesebben, mintegy 350-360 ezren jöttek el.
Káosz az egyik legnagyobb fapados légitársaságnál, rengeteg járatukat érinti - sok magyar utas kerülhet gondba
A légiutas-kísérők sztrájkja miatt közel száz hétvégi EasyJet-járatot töröltek, miközben a dolgozók a folyton változó beosztások ellen tiltakoznak.
Heroikus küzdelem Paksnál: már emelkedőben a Duna vízszintje
Három évtizede nem látott nehézségű és összetettségű munka folyik Dunaszentbenedek és Paks között.
Ki fizeti a számlát, ha vulkánkitörés miatt törlik a repülőjáratot?
Az Etna kitörése okozta légtérzár miatt a légitársaságoknak átfoglalást és ellátást kell biztosítaniuk, de a kényszerűen meghosszabbított tartózkodás extra költségeit csak a már meglévő utasbiztosítás fedezheti. A CLB szakértője arra figyelmeztet, hogy a katasztrófaturizmust a biztosítók nem támogatják.
Ahogy elkezdték a bárkákat elsüllyeszteni Paksnál, nőtt a vízszint
Igaz, csak egy centivel. Erről Magyar Péter beszélt a helyszínen. Közben a dunai fenékküszöb építése is folytatódik: szombaton ötezer tonna kő érkezett Paksra. A tervek szerint annyira megemelik a Duna vízszintjét, hogy az atomerőmű ismét teljes kapacitással működhet majd. Ehhez legalább 25 centiméteres vízszintemelkedésre lenne szükség.
Kirk kapitány nemhogy meghalt, 95 évesen metálzenekart alapított
William Shatner hónapok óta keringő halálhíreire a lehető legjobb választ adta: a 95 éves színész bejelentette, hogy saját heavy metal zenekarával lép színpadra. A Star Trek legendás Kirk kapitánya továbbra is elképesztően aktív életet él.
Gond van az OTP-nél, rengetegen nem tudnak kártyával fizetni - Megjött a bank közleménye
Szombaton országszerte akadoztak az OTP-s kártyás fizetések egy rendszerhiba miatt. A bank később bejelentette, hogy a hibát elhárították.
Élőben – tovább bővült egy fontos térkép
Miskolc után pénteken a veszprémi járatok is felkerültek a MÁVPlusz térképére – közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója Facebook-oldalán szombaton.
Két magyar ezüst az úszó Európa-bajnokságon szombaton
Sárkány Zalán országos csúccsal, Márton Richárd egyéni rekorddal nyert érmet.
Szappanos büntetőt védett, nyert a Nyíregyháza
Két mérkőzéssel folytatódott a labdarúgó NB I 4. fordulója.
Csúcsra ér a hőség a hidegfront előtt, 37 fok lehet délután
Vasárnap még fokozódik a hőség, a csúcshőmérséklet akár a 37 fokot is elérheti. Hétfőn hidegfront vonul át hazánk felett, jelentős lehűlés és záporok, zivatarok kíséretében.








