Film-zene-szórakozás

2021. július 21.11:28

10 népszerűtlen film, amiről vétek lenne lemaradni

Nem voltunk könnyű helyzetben, amikor elhatároztuk, hogy összegyűjtünk a számotokra tíz olyan filmet, amelyet egyszerűen mindenkinek látnia kell. Nagy valószínűséggel hosszan is lehetne vitatkozni arról, mely produkciók is kaphatnának helyet az alábbi listán, ahhoz viszont semmi kétség sem fér, hogy ezek a filmek alaposan megosztották a közönségüke

Házasodna a gazda: Viki és Zoli nem teketóriázik

Viki és Zoli gazda a rapid randik után döntést hoztak, hogy kikkel szeretnék folytatni az ismerkedést. Voltak, akik csalódottan távoztak és voltak, akik azonnal beköltözhettek a gazdákhoz.   Viki gazda kiöntötte a szívét Nádai Anikónak, ám a neheze csak ezután következett: szemtől szemben kellett elmondania érzéseit a 7 férfinak, akik közül csak 4

Mi történik azokkal, akik megküzdöttek a Sötét Nagyúrral, és győztek?

Tizenöt évvel ezelőtt egy prófécia alapján öt átlagos kamasznak meg kellett küzdenie a legyőzhetetlennek tűnő Sötét Nagyúrral, aki Észak-Amerikában pusztítva teljes városokat tett a földdel egyenlővé, és emberek ezreivel végzett. A Kiválasztottak néven ismertté vált csapatnak csak minden erejét beleadva sikerült felülkerekednie rajta. Olvass bele!

Kommunizmus épül a Holdon?

Továbbra is magas színvonalon, de a széttartó történetet némileg kezeletlenül fejezi be Ian McDonald. A Luna-sorozat harmadik kötetéhez értünk.

Idén júliusban is lesz Szánsájn fesztivál a Cirko-Gejzír moziban

Díjnyertes filmekből rendez fesztivált a Cirko-Gejzír mozi 2021. július 22. és augusztus 25. között. Több mint hetven film, frissítő italok és nyári hangulat várja a közönséget az ötödik kerületi artmoziban már hagyománnyá vált nyári fesztiválon, ahol olyan közönségsikereket is újra levetítenek, mint például a Paterson, az Élősködők, vagy éppen a S

Öt nagyszínpadi bérletes bemutatót tart a Szolnoki Szigligeti Színház

A színházat július 1-jétől vezető Barabás Botond szavai szerint új korszakot, új arculatot és egy várva várt színházi épületet kínál a Szigligeti Színház következő évada. A társulat egy darabig még az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ színháztermében vendégeskedik, de a tervek szerint az évad második felében már a felújított színházban állnak a kö

18 éves, de már megírta a tinik kedvenc regényét

Kocsis Laura, bár csak 18 éves, most jelent meg első regénye, a Cseréljünk! Két szemszögből mutatja be a thai cserediák, Nittaya és fogadócsaládjának középső gyermeke, Emma bonyolult kapcsolatát. Laurával multikulturalizmusról, idegengyűlöletről, a tiniszerelem visszatérő motívumáról beszélgettünk.

A Space Jam 2 maga az öntudatára ébredt marketingpokol

LeBron James továbbra is Michael Jordan nyomdokain halad tovább, csak most a kosárpálya helyett a mozikban. Az új Space Jam lehetett volna a kilencvenes évek nosztalgia-atomvillanása, mindenki nagy boldogságára, aki akkor volt gyerek. Ehelyett csak egy gigantikus reklámblokk lett a filmet gyártó stúdiónak.