Vilmos herceg soha többet nem csinálhatja már ezt fiával, Györggyel
Szigorú királyi protokoll lép érvénybe idén, miután György herceg betölti a 12. születésnapját, ami azt jelenti, hogy onnantól kezdve a herceg soha többé nem utazhat együtt apjával. A királyi család egykori pilótája, elárulja, miért van erre szükség. Vilmos herceg és Kate Middleton legidősebb fia, György herceg a második a brit trónöröklési sorban.
Már a héten a mozikban: Befutottak az első vélemények az Amerika Kapitány '4'-ről
A héten érkezik a hazai mozikba is az Amerika Kapitány: Szép új világ, amelyhez befutottak az első vélemények.
155 év után került elő Petőfi Zoltán verse
Petőfi Zoltán nem is tudott mást tenni, mint beteljesíteni ezt a nehéz apai hagyatékot: nem tudott más lenni, mint a leghíresebb magyar költő egyetlen utóda.
Peter Gabrielnek a világzene felfedezésében is oroszlánrésze volt
Február 13-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Peter Gabriel, a Genesis együttes első énekese, aki szólóban is mindent elért, ami rockzenészként elérhető: a hét Grammy- és három Brit Awards-díja, illetve számos egyéb elismerése mellett a Rock Dicsőségcsarnokába is kétszer beválasztották.
A Berlinben bemutatkozó magyar filmmel indul az idei Telex Filmklub
A súlyos morális dilemmába kerülő apáról szóló Minden rendben című filmet vetítjük februárban. Ott lesz a főszereplő Hajdu Szabolcs és a rendező Sós Bálint Dániel is.
10 mondat Bridget Jonestól, ami örökérvényű
A szinglikirálynő Bridget Jonesnak ami a szívén, az a száján, épp ezért érdemes tőle az alábbi aranyköpéseket elraktározni.
Bevándorlásellenes szereplőkkel járatják végig a migrációs útvonalakat egy új valóságshow-ban
A brit Channel 4 új valóságshow-ja már a megjelenése előtt hatalmas port kavart, ami nem is meglepő: a Go Back to Where You Came From (magyarul: Menj vissza oda, ahonnan jöttél) című műsor célja, hogy szembesítse a résztvevőket az illegális migráció válságával, valamint próbára tegye az előítéleteiket. A hat játékos Szomáliában, Szíriában és Libano
Film készül Hobóról, itt vannak az első képkockák
Földes László Hobo február 13-án lett 80 éves, ez alkalomból útjára indult a jubileumi programsorozat, amelynek fő eleme a róla készülő road movie stílusú életrajzi film. A több mint egy éven át forgatott filmet 2025 végén mutatja be a Duna Tv.
A film, amiben minden benne van – talán túl sok is
Bob Dylan neve sokaknak egyet jelent a folkforradalommal, mások számára pedig csak egy régi dal a rádióból. De vajon egy új életrajzi film – és Timothée Chalamet karizmatikus játéka – képes lesz-e közelebb hozni a legendát a mai közönséghez?
Vadonatúj videóklip érkezett a Republic alapítójától
Az Emlékszik ránk a Hold című dal a kilencvenes-kétezres évek meghatározó csapatának hangzását idézi.
Beleolvasó – Erdős Virág: Kalocsa
A József Attila-díjas költő, író új regényében egy fiatal lány Kalocsáról szerencsét próbál a Budapest nevű bolygón. Mese ez, vagy valóság? A történetben mindkét lehetőség egyszerre adott. Olvasson bele a kötetbe!