Film-zene-szórakozás

2025. július 30.11:28

A könyvelő 2.: Elkönyvelve

A filmnek volt egy remek párosa, vagy inkább hármasa, akik jól működtek együtt. Kár, hogy a történet ezer más dologra próbált fókuszálni ahelyett, hogy az ő dinamikájukra épített volna.Bizonytalan voltam, hogy jó filmet választottam-e, mert az első 10 percben egy teljesen véletlenszerű jelenetsort látunk. Még a végén sem értettem, mennyi értelme vo

Július 30-án történt

2006. július 30-án hunyt el Zenthe Ferenc, emblematikus kurucunk a filmvásznon, az örök Tenkes kapitánya, aki a következő generációnak talán leginkább Takács Pista bácsit, a Szomszédok taxisofőrjének joviális figuráját jelenti, 135 színpadi szerepet játszott el pályája során. A kétszeres Jászai Mari-díjas, Kossuth-díjas művész úgy lett a Nemzet Szí

55 éves lett Christopher Nolan – 6 kiváló film a műfajújító rendezőtől

Christopher Nolan neve mára egyet jelent a modern, nagy költségvetésű szerzői filmekkel. Miközben mások kompromisszumokat kötnek a közönségigény és a kísérletezés között, a brit-amerikai rendező rendre olyan alkotásokat tesz le az asztalra, amelyek gondolatébresztőek, de nem feledkeznek el a szórakoztatásról sem.

Gyászol a filmvilág: egy strandon összeesett és meghalt A sötét lovag és a Rambo 3 színésze

60 éves korában meghalt a Rambo és a Batman sztárja, Alon Abutbul, aki több évtizedes pályafutása során az izraeli televízió meghatározó arcává vált. Az izraeli színész úszás után több turista szeme láttára esett össze egy strand közelében. A mentősök ugyan a helyszínen megpróbálták újraéleszteni, de már nem tudták megmenteni az életét.