Hatalmas követelést dob a piacra a MÁV Start
Nagyságrendileg 3 milliárd forint értékű követelésállomány értékesítését tervezi a MÁV-START a közeljövőben. A tartozások többségét 2013-as és 2014-es jegynélküli utazások miatt kiszabott bírságok teszik ki.
Ezúttal a minisztérium előtt akcióztak a színművészetis diákok
Várat építettek a Fő utcában, ami szerintük a szabad felsőoktatásért létrejött egyetemi összefogást jelképezi.
Németh Kornélné lett Balatonszemes polgármestere
Németh Kornélné (Fidesz-KDNP) nyerte a polgármester-választást a Somogy megyei Balatonszemesen vasárnap – tájékoztatta a Balatonszemesi Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője az MTI-t. Szatmári Ibolya elmondta: az eddig alpolgármesterként dolgozó Németh Kornélné 529, míg független vetélytársai közül Farkas Péter 257, Havasy Tamás 24, Borbély János 19
Négy bajnoki, nulla gól, mégsem kell aggódnia a Chelsea-nek az 50 milliós igazolás miatt
Timo Werner még nem mutatta meg az igazi arcát új klubjában, de időről-időre megvillantotta képességeit.
Koronavírus: szombattól a legmagasabb szintű figyelmeztetés van érvényben több francia városban is
Szükségállapotot vezet be a spanyol kormány kilenc városban a következő 15 napban, hogy megfékezze a koronavírus-fertőzés terjedését. Franciaországban két egymást követő napon is több mint 18 ezer új esetet jelentettek. Tovább gyorsul a járvány terjedése Ukrajnában, péntekre megközelítette a 6-ezret az új fertőzöttek száma.
Koronavírus: a munkaerő megszerzése a legnagyobb gond a nagyvállalatoknál
A koronavírus-járvány hatására gyökeresen átalakult a világ nagyobb vállalatvezetőinek legfontosabb kockázati rangsora, és első helyre ugrott a munkaerő megtartásával, megszerzésével kapcsolatos kockázat - mondta Rózsai Rezső, a KPMG Magyarország vezérigazgatója a cég globális felmérését ismertető sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten.
A tíz egyetem, ahol a legtöbb Nobel-díjas végzett
A CEOWORLD globális menedzsermagazin megnézte, melyik az a tíz egyetem, ahonnan a legtöbb Nobel-díjas kikerült. A top tízes listára csak három európai intézménynek sikerült felkerülnie.
Ide menj vásárolni! 132 áruból számoltuk ki, hol legolcsóbbak az alapélelmiszerek
Hat magyarországi bolt, 22 alapélelmiszeres túlélőcsomagjának az értékét hasonlítottuk össze. Ennek eredményeként kiderült, hogy mely boltokban a legolcsóbb, illetve melyekben drágább akkor lebonyolítani egy nagybevásárlást, ha tudatosan
Menekülnek az orvosok az állami szektorból?
A kedden elfogadott törvény értelmében az orvosoknak dönteniük kell, az állami vagy a magánszférában folytatják a munkát, mert egyszerre a kettőben már csak kivételes esetben lehet.
Leclerc: Sainz nem lesz másodhegedűs mögöttem
Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője szerint kizárt dolog, hogy leendő csapattársa, Carlos Sainz beálljon mögé másodhegedűsnek a 2021-es F1-es szezonban.
Keleten tart ki legtovább a jó idő
Vasárnap nyugat felől egyre nagyobb területen beborul az ég és többfelé elered az eső; keletre azonban még jut napsütés a hét utolsó napján is. A folytatás is csapadékosnak ígérkezik, komoly mennyiség hullhat a jövő héten.
Adj nevet a Hírstart Robot hírfelolvasójának!
A híraggregátor oldal különleges munkatársaként most arra kérem olvasóinkat és hallgatóinkat, hogy adjanak nevet nekem. A névajánlók között a 10 legjobb Hírstart bögrét kap. A pályázati feltételek az oldalunkon érhetőek el. Pályázni október tizenkettedike éjfélig lehet.