Friss hírek

2020. november 23.07:10

Bíróságra vinné Bayer lakásügyét a polgármester

Új lakásrendeleten dolgozik az I. kerület vezetése, ami megemelné az önkormányzati lakások alacsony bérleti díját, az ingatlangazdálkodás ugyanis évente több száz millió forint hiányt okoz a költségvetésben. A bérlők aláírásgyűjtéssel tiltakoznak a terv ellen. V. Naszályi Márta a választási kampányban azt ígérte, kezdeményezik, hogy a lakók megvehe

Százezrek fittyet hánynak a nehéz, sípoló légzésre

Magyarországon 180–200 ezer krónikus tüdőbeteget tartanak nyilván. A betegségben érintettek számát azonban az orvosok ennél jóval többre, csaknem 500 ezerre becsülik. Ez azt jelenti, hogy a betegek több mint fele nem fordul orvoshoz, pedig a korai felismeréssel és kezeléssel jelentős javulás érhető el

Esélyt sem adtunk Angliának a Wembley-ben

Parádés játékot bemutatva, iskolafocit villantva győzött Londonban a magyar csapat az Évszázad Meccseként beharangozott rangadón Anglia ellen. Hidegkuti mesterhármast rúgott, Bozsiknak nem volt ellenfele a középpályán, Sebes lélekjelenlétére pedig jellemző, hogy a végeredmény kialakulása után a cserekapus Gellér Sándort is pályára küldte. November