Friss hírek

2022. július 12.06:41

Kivégzéssel ér fel a katatörvény módosítása

A csaknem 400 ezer katás vállalkozó közül alig százezren lehetnek, akik csak a lakosságnak szolgáltatnak. Belőlük „koldus nyugdíjas” lesz az adószakértő szerint, a többieknek viszont már most fájhat a fejük: az eddiginél több közterhet kell fizetniük, ráadásul már az ősztől. Szellemi foglalkozásokat űző szabadúszók, ügyvédek, állatorvosok éppúgy ro

A populizmus hozta el a sikert, most ebbe rokkan bele az ország

A magyar inflációt még irigyelhetik is Törökországban, ahol a populista gazdaságpolitika elképesztő következményekkel járt. Az élelmiszerárak például már 90 százalékot drágultak. Az elszálló megélhetési költségek mindenkinek fájnak, és nem kizárt, hogy Recep Tayyip Erdoğan elnök bukását is elhozzák. A Concorde befektetési igazgatójának vendégcikke.

A kata-módosítás atyja is megszólalt: ez kissé erőteljes lett

A tervezet illeszkedik abba az irányba, amit a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) eredetileg javasolt, ugyanakkor kissé erőteljesre sikerült - így reagált Parragh László, a szervezet elnöke a kormány által hétfőn beterjesztett új kata-törvényjavaslatra. Vagyis a kata-módosítások szószólója és legnagyobb képviselője is elhatárolódott a törvény

Nem minden esetben egészségtelen a vörös hús

Manapság az egészséges táplálkozás egyik legnagyobb trendje a növényi alapú élelmiszerek, mint például a Beyond Burger. Ezek mindenhol felbukkannak – a gyorséttermektől kezdve az élelmiszerboltok fagyasztott árupolcáig. Eközben pedig a marhahús népszerűsége az elmúlt évtizedekben komoly csapásokat kapott.

Rengeteg magyart húz le a saját ATM-je: mutatjuk, mire kell figyelni pénzfelvételkor!

Továbbra is nagyon ragaszkodnak a magyarok a készpénzhez, a leggyakrabban pedig saját bankjuk ATM-jéből veszik azt fel. A háztartások készpénzállománya folyamatosan és brutális mértékben nő, lapunk pedig most annak járt utána, előfordulhat-e olyan helyzet, mikor a számlavezető bankunk saját ATM-jét elhagyva egy más pénzintézet automatájából jobban