Erdoğan behozta lemaradását, a kampányhajrára lett nagyon szoros a török elnökválasztás
Közelebb került Erdoğan és kihívója, Kılıçdaroğlu a május 14-re kiírt török elnökválasztás kampányában. Ez az ellenzék történelmi esélye, de lehet, hogy az első fordulóban éppen az egyik dezertőr politikusuk miatt nem nyerhetnek – az eredmény ugyanis egy harmadik jelölt szereplésén múlhat.
Két órára Budapesttől a lakhatás alapjog, az emberek büszkék, ha önkormányzati bérlakásban élnek
A világ legélhetőbb városában jártunk, ahol a budapesti mediánbér töredékéért lehet válogatni az albérletek között. Ehhez egy merőben más szemlélet és rendszer társul, a lakók pedig azt sem bánják, hogy a fizetésük 1 százalékát erre kell fordítaniuk.
Mibe fektessünk a jelenlegi magas infláció mellett a Chat Gpt szerint?
A mesterséges intelligencia szerint érdemes többek között olajba, élelmiszerbe vagy fába fektetni a magas infláció ellen.
Drónvadászat Putyinra - tényleg saját maga szervezte a támadást? És ha nem, akkor ki?
Az orosz elnök profitálhat a legtöbbet a történtekből, de ettől még nem biztos, hogy valóban a Kreml adott parancsot a Kreml elleni támadásra. De ha Zelenszkij nem őrült meg teljesen, akkor ő sem küldhette a drónokat. Elemezzük az egyes forgatókönyvek valószínűségét.
Megváltozik a magyar autósok bírságolása
Megszűnt a tolerancia a gyorshajtások ellenőrzésénél május 1-től, mostantól szigorúbban veszi a rendőrség a sebességhatárok átlépését. Még többen kaphatnak bírságot.
Egy hétig a lányaim iskolai menzáján ebédeltem, és már mindent értek
Hosszú út a forró meggylevestől a hamisgulyásokon át az édes bolognaiig. Többé nem akadékoskodom, amikor délután azzal jönnek, hogy éhesek.
Veszélyes harcsafaj bujkál a Hévízi-tó fenekén
Az elmúlt évben több merülést hatottak végre a szakemberek a tóban és már két fészket is felfedeztek, amit a közel 50 centis apaállat védett és már kikeltek a halivadékok is.
Könnygáz a diákoknak: “Gyermekvédelem, narancs módra”
Az Önkéntes mérvadóban Puzsér Róbert publicista és Magyar Dávid a Karmelita kolostornál zajló tüntetésről mondták el a véleményüket és arról, hogy a rendőrök könnygázzal fújták le a gimnazistákat. Puzsér szerint egyáltalán nem szolidáris a magyar társadalom.
Fehér Ház: az oroszok hazudnak, Washingtonnak semmi köze a Kreml elleni dróntámadához
Hazugságnak minősítette a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője csütörtökön a Kreml állítását az Egyesült Államok érintettségéről az orosz elnöki hivatal ellen dróntámadásban.
Egy ezerarcú szőlőfajta: Nemzetközi Ezerjó Nap
Háromfajta magyar borkedvelő van: aki már ismeri az Ezerjót, aki nem ismerte, de az elmúlt két évben belebotlott és megismerte, illetve vannak azok, akik most, a harmadik Nemzetközi Ezerjó Napon fogják megismerni. Az ezerjótermelők nem azt mondják, hogy ez a világ legjobb szőlője, de azt vallják, hogy igenis jó, izgalmas, van benne lehetőség: május
Zubreczki Dávid: Néhány ember rövid távú érdeke miatt gyakran feláldozzuk a közösség érdekeit
"Magyarországon szerintem nem nagyon érdemes komolyan venni a fejlesztési terveket meg a hozzájuk kötött határidőket. Ennek sok 100 éves hagyománya van. (...) Ha az együttműködést nézem, nem vagyok különösebben optimista. De ha azt nézem, hogy Budapest egy élhető város legyen, akkor egyáltalán nem állunk rosszul. (...) Az összes hiba abból adódik,
A Napoli 33 évnyi szünet után lett újra bajnok a Serie A-ban
Serie A - Az éllovas Napoli 1-1-es döntetlent játszott az Udinese vendégeként az olasz labdarúgó-bajnokság 33. fordulójának csütörtöki játéknapján, ezzel bebiztosította bajnoki címét.
A horvát edző bízik benne, hogy ma bajnok lesz a Ferencváros
A dobogó és a kiesés szempontjából is rendeznek fontos rangadót a hétvégén.
Mozgalmas időt tartogat a jövő hét
Ne szegje kedvünket az időjárás a hétvégi kirándulást illetően, jövő héten azonban többször is szükségünk lesz az esernyőre. Néhol jelentős csapadék is hullhat.