Friss hírek

2023. május 25.18:18

Ő is csak akkor tudta meg, hogy kirúgták, amikor elé tették a papírt

Váratlanul elküldték a Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatóját, egyik napról a másikra tüntették el a nevét a honlapról. Puskás Zoltán több mint tizenkét évig irányította a nemzeti parkot, 2019-ben állami kitüntetést is kapott. Minisztériumi forrásaink szerint a 470 millióból épült, de az átadó óta üresen álló letenyei látogatóközpont miatt kell

A magángép, amely órákon át úgy repült, hogy rajta mindenki halott lehetett

1999-ben egy repülőgép különös útvonalon indult el Floridából. A gép a szokásos módon felemelkedett a kijelölt magasságra, de ahelyett, hogy Dallas felé vette volna az irányt, egyenesen Kanada felé kezdett repülni. A legénységgel nem sikerült kapcsolatba lépni, és a legrosszabbtól tartva katonai repülőgépek indultak az elfogására. Azt azonban akkor

Varga Mihály: Nincs B tervünk, ha nem jönnek az EU-s pénzek

A GDP több mint 2 százalékát költi jövőre védelmi kiadásra a kormány, de megtartják a rezsivédelmi alapot és a családi támogatásokat is. Átlagosan 6 százalékos inflációval számol a kormány jövőre. Varga Mihály pénzügyminiszter beszélt a költségvetésről, azt mondta, a mostani egy „védelmi költségvetés”. A rezsivédelmi rendszert fenntartják, megvédik

Ukrajna további egy évig vámmentesen szállíthat az EU-ba

Az uniós tagállamok kereskedelemért felelős miniszterei rendeletet fogadtak el, amely további egy évvel, 2024 júniusáig meghosszabbítja az Ukrajnából az EU-ba irányuló behozatalra vonatkozó valamennyi vám, kvóta és piacvédelmi intézkedés felfüggesztését - tájékoztatott az uniós tanács csütörtökön.

Szilánkosra törte ütőjét a bírói széken a vállalhatatlanul tomboló teniszező

Teniszpályán (szerencsére) ritkán látható kiborulást, sőt, tombolást produkált szerda délután Lyonban Mikael Ymer. A svéd teniszező Arthur Fils elleni mérkőzése idő előtt ért véget. Produkciója láttán az a kérdés, hogy ténylegesen is eltiltják, vagy megússza egy komolyabb pénzbüntetéssel meg egy kis felfüggesztett eltiltással?